Kánonjog 13. (2011)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - II. rész
A BŰN ÉS A BŰNCSELEKMÉNY 15 III. A BŰN A HATÁLYOS EGYHÁZI TÖRVÉNYKÖNYVBEN A bűn fogalmát a CIC nem határozza meg, de szóhasználata feltételezi, hogy azt a hagyományoknak megfelelően „valamely isteni parancs szándékos (szabad) áthágásának” tekinti25 26 27. Van tehát a bűnnek tárgya, vagyis objektív tényállása. Ezenkívül tudatosnak kell lennie a cselekedetnek, ha nem is annak, hogy az magának Istennek a parancsát sérti meg (hiszen ha ez lenne a helyzet, ateista nem követhetne el bűnt, márpedig a személyes bűnösség lehetőségét Szent Pál minden emberre nézve tanítja, vö. Róm 1,18-23). Végül a cselekvőnek szabadnak kell lennie a tett elkövetését illetően. Az ilyen értelemben vett bűnnek a CIC-ben számos jogkövetkezménye van, mégpedig éppen a büntetőjog területén kívül. 1. A bűn szerepe a szentségekkel kapcsolatban A törvényhozó a legrészletesebben a szentségekkel kapcsolatos jogban foglalkozik a bűnnel. A 849. kánon kijelenti, hogy „a keresztség a szentségek ajtaja, mely tényleges alakjában vagy legalább vágy formájában szükséges az üdvösségre; általa az emberek megszabadulnak a bűnöktől, Isten gyermekeivé születnek újjá, és eltörő lhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az egyház tagjai lesznek. Érvényesen csakis valódi vízzel való lemosás és megfelelő formájú szavak útján lehet kiszolgáltatni”. Ez a megfogalmazás egyértelműen tartalmazza az egyház teológiai meggyőződését arról, hogy az üdvösség a vágykeresztség révén is lehetséges26. Ugyanakkor azt is egyértelművé teszi, hogy a vágykeresztség hatásai csak a halál pillanatában, mintegy az egész emberi élet summájaként következnek be. Vagyis a földi életben még a vágykeresztségnek nem lehetnek jogkövetkezményei. Ezért teljes értelemben vett egyháztagnak itt, a földön csak a „tényleges alakban”, vagyis vízkeresztséggel megkeresztelteket lehet tekinteni27. A felnőtt embert figyelmeztetni kell arra, hogy a keresztség előtt bánja meg bűneit (865. k. 1. §). Az eucharisztiával kapcsolatban a Codex hangsúlyozza, hogy előzetes szentségi gyónás nélkül nem járulhatnak szentáldozáshoz, illetve papként nem mutathatnak be szentmisét azok, akik súlyos bűnük tudatában vannak (916. k.). Ez a tilalom a bűn elkövetőjére vonatkozik. Ugyanakkor az áldoztatóra, illetve a liturgia vezetőjére érvényes, hogy nem szabad szentáldozáshoz engednie kiközösítettéket 25 Vö. SEBOTT, R., Sünde, in FRHR. v. CAMPENHAUSEN, A. - RIEDEL-SPANGENBERGER, I. - SEBOTT, R. (Hrsg.), Lexikon für Kirchen- und Staatskirchenrecht, III. Paderborn 2004. 638. A bűn szerepéről a hatályos kánonjogban lásd újabban FONSECA SALVADOR, F.S., Disciplina canónica sobre el pecado (Excerpta ex Dissertatione ad Doctoratum in Facultate luris Canonici Pontificiae Universitatis Gregorianae), Romae 2010. 26 Vö. pl. II. Vatikáni Zsinat, Const, dogm. Lumen Gentium 14a. Amikor a zsinat azt tanítja, hogy elnyerhetik az üdvösséget azok is, „akik önhibájukon kívül nem ismerik Krisztus evangéliumát és egyházát, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, melyet lelkiismeretűk szavában ismernek fel” (Lumen Gentium 16), akkor a vágykeresztség fogalmát fejti ki. 27 Vö. SC OFF., Ep. (8 aug. 1949): DS 3871 - A földi életben Krisztus egyházának valóságos tagja csak az (incorporatur), aki a keresztséget ténylegesen, vízkeresztséggel felvette (vö. 96. k., 204-205. kk.). A többi igaz csak valamiképpen kapcsolódik az egyházhoz (adhaeret).
