Kánonjog 12. (2010)
KÖZLEMÉNYEK - Artner Péter: A szolgálat gyakorlásától való időleges eltiltás lehetőségei
78 KÖZLEMÉNYEK nyes mivoltára. Annak eldöntésére, hogy a mindennapos feladtok végzése közben ez hogyan valósítható meg a legmegfelelőbben, az egyházi hatóság az illetékes. Ennek megfelelően az ő feladata, és egyben joga, hogy a nagyobb jó érdekében az egyén javát bizonyos körülmények között, az egyén jogai gyakorlásának irányításával, szükség esetén, korlátozásával, védelmezze. Mivel az egyházban az egyéni jogok védelme nem abszolút érvényű58, ezért az egyén jogainak korlátozása az illetékes elöljáró részéről megengedett. A szöveg értelmezésének a másik oldala viszont magát a krisztushívőt védi, hiszen limitálja az ő jogai korlátozásának lehetőségét, amikor kimondja, hogy csak az egyházi hatóság az, aki ilyen irányítást, korlátozást, életbe léptethet.59 Természetesen az „irányítás” szó nemcsak negatív értelemben jelenik meg, hanem pozitív értelemben is: sürgetést előmozdítást, ha kell, a védelmet is magába foglalhatja, ha az egyház java azt követeli meg.60 Ennek megfelelően ez a kifejezés (irányítsa -moderari) tágan értelmezendő.61 A szabadságot korlátozni azonban, amint azt a II. Vatikáni Zsinat is kifejti, csak szükség esetén és csak a szükséges mértékben szabad.62 Az 1982-es Schema 223. kánonjában a kánon mostani megfogalmazásánál egy szigorúbbat találunk. A végleges szöveggel megegyező tervezet végéhez az alábbi kiegészítés volt fűzve: „(...) vel legibus irritantibus et inhabilitantibus restringere”, vagyis jogcselekményt érvénytelenítő és a személyt jogképtelenné tevő törvényekkel korlátozza. Ez a záradék végül a végleges szövegből kimaradt. Ezt a kánont egyes egyházi hatóságok megpróbálták úgy alkalmazni, hogy a büntetendő cselekmény elkövetésével vádolt klerikust, a kánonra való hivatkozással, minden különösebb eljárás nélkül, különféle büntetésekkel büntették. Az Apostoli Szignatúra egy döntése értelmében63 azonban ez a kánon nem alkalmazható korlátozás nélkül, nem lehet erre a kánonra való hivatkozással büntetéseket kiszabni. Mivel ez az összes krisztushívők jogai és kötelességeiről szóló rész mögött van, ezért alapvetően csak azokra alkalmazható, továbbá a büntetések kimondása vagy kinyilvánítása esetén figyelembe kell venni a büntetésekről és büntetőeljárásokról szóló kánonokat is (pl. 1342. kán. 2. §). Azonban a 208-223. kánonok a legalapvetőbb jogokat és kötelességeket tartalmazzák, és ezekből számtalan más, a Codex-ben szereplő szinte minden kötelesség és jog levezethető, még a jogok gyakorlását korlátozó törvények szigorú értelmezésének (18. kán.) előírását szem előtt tartva is tág lehetősége van az egyházi hatóságnak arra, hogy az egyházi közjó érdekében büntetendő cselekmények esetén megfelelő lépéseket tegyen. Bár a 58 MORRISEY, F. G, The Advocate for the Accused and the Right of Defense, in DUGAN, M.P. (ed.), Advocacy Vademecum, Montréal 2006. 5. 59 ZWIFKA, D. A., Regulation of the Rights of Individuals for the Common Good: An Analysis of Canon 223 §2, Washington DC 1997. 23. 60 KAISER, M., Die rechtliche Grundstellung der Christgläubigen, in LlSTL J. — SCHMITZ H. (ed), Handbuch des katolischen Kirchenrechts, Regensburg 1983. 178. 61 ZWIFKA, D. A., Regulation of the Rights, 62. 62 DH 7c. 63 Supremum Tribunal Signatura Apostolicae, Grocholewski, Ponente, Prot. Nr. 37937/05 (28 apr. 2007).
