Kánonjog 12. (2010)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - I. rész
22 Erdő Péter séggel Petrus Lombardus főművében, a «SeH/e/iúák könyvében találjuk meg13. Miután a szerző részletesen foglalkozott az áteredő bűnnel, az aktuális bűn különböző meghatározásait vizsgálja. Az egyházatyák, különösen Szent Ágoston ide vonatkozó kijelentéseit bemutatva megállapítja, hogy azok a bűn fogalmának egy-egy részletét helyesen azonosítják14, de átfogó, ellentmondásmentes képet nem alkotnak, ezért hát a szerző maga fogalmaz meg mintegy a többiek összegzése gyanánt egy saját meghatározást: „a bűn rossz belső és külső cselekedet, tudniillik rossz gondolkodás, beszéd és cselekvés. A bűn mégis főként az akaratban áll, melyből mint fából az alma, sarjadnak a rossz cselekedetek, mint rossz gyümölcsök (vö. Mt 7,17)”15. Ebben a meghatározásban már világosan tetten érhető a bűn objektív, materiális és szubjektív vonatkozásának a különbsége és az összefüggése. Ugyancsak Lombardus mester az, aki meghatározza a későbbi egyházi hagyományt is egy Szent Ágostonnál csak feltételezésként felmerülő gondolat elutasításával16. Szent Ágoston ugyanis Enchiridion című művében17 ismerteti azt a nézetet, hogy nemcsak az ősszülők egyetlen nagy engedetlensége zavarta meg Isten és az emberiség között a kapcsolatot abban az értelemben, hogy a bűnösség is minden emberre átszállt, hanem természetes őseink összes bűnei is személyesen beszámítódnak nekünk. Ezért egyesek keserűen azt is mondták - már a kései ókorban -, hogy a nemzedékek bűnei egymásra rakódnak és a későbbi emberek gonoszabbak a korábbiaknál. Ezt a felfogást azonban az Egyház nem vallja. Vallja viszont, hogy az egyes ember bűnének tartós történelmi és társadalmi következményei is lehetnek. Ilyen lehet nem csupán a rossz példa, hanem a társadalmon belül az igazságtalanság, az erőszak, a gyűlölet, a bosszú olyan szerkezetének a kialakulása, amelyet a Katolikus Egyház Katekizmusa strukturális bűn néven ismer. Ez azonban csak tágabb értelemben nevezhető bűnnek, hiszen nem egy emberi személy konkrét, beszámítható cselekedetében áll18. Aquinói Szent Tamás ragaszkodik a rossz negatív meghatározásához, amely szerint a rossz a szükséges jó hiánya19. Ugyanakkor a bűnt úgy írja le, hogy az egy értelmes lény pozitív szembefordulása egy magasabb renddel20. A hagyománynak 13 PETRUS LOMBARDUS, Sent. Il, d. 29-44, ed. Libri IV sententiarum, studio et cura PP. Collegii S. Bonaventurae,2 Ad Claras Aquas 1916. 456-540. 14 Különösen Szent Ágoston két meghatározását fogja szintézisbe: az egyik szerint a bűn „dictum, vei factum, vel concupitum quod fit contra legem Dei” (AUGUST., Libr. XXII Contra Faustum Manich, c. 27: ed. PL XLII. 418), és „voluntas retinendi vel consequendi quod iustitia vetat” (AUGUST., De duabus animabus, c. 11, n. 15: ed. PL XLII. 105.) - Lombardus mindkettőt idézi: Sent, II. d. 35, c. 1: ed. cit. 491. Vö. SCHEFFCZYK, L., Sünde, Sündenfall, in Lexikon des Mittelalters, VIII. Stuttgart 2002 (ua. München 2003), 315-319. 15 Sent. IL, d. 35, 2: ed. cit. 493. 16 Petrus Lombardus, Sent. Il, d. 33 c. 1, ed. cit. 480. 17 C. 47: PL XL. 255. 18 A Katolikus Egyház Katekizmusa, Budapest 2002. 494, nr. 1869. 19 Privatio boni debiti: S. Theol, I, 48, 5, ad. 1 : ed. THOMAS AQUINAS, Summa Theologica, De Rubeis, Billuart et aliorum notis selectis ornata, I-VI. Taurini-Romae 1939.22 I. 331. 20 S. Theol, III, 86, 4., ed. cit. VI. 246: „In peccato mortali sunt duo, scilicet aversio ab incommutabili bono, et conversio ad commutabile bonum inordinata. Ex parte ergo aversionis ab incommutabili bono consequitur peccato mortale reatus poenae aeternae, ut qui contra aeternum bonum peccavit, in aeternum puniatur”.
