Kánonjog 10. (2008)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A szenttéavatási eljárás a XIII. században. Árpád-házi Szent Erzsébet ügye a kor eljárásjogának összefüggésében
12 Erdő Péter III. Sándor pápa uralkodása alatt azonban egy botrányos eset fordult elő. Egy egyházmegyében oltárra emeltek egy személyt, és a nép tiszteletére ajánlották, később azonban kiderült róla, hogy éppenséggel nem tartozott a legtiszteletreméltóbbak közé (részegségében gyilkolták meg). Ezen a botrányon felindulva III. Sándor pápa elrendelte, hogy vessenek véget ennek, és dekrétumban mondta ki - olyan szavakkal, melyek egyetlen egyedi esetet tartottak szem előtt, de amelyek új szabályozás alapját képezték -, hogy „még ha az illető révén csodák történnének is, nem volna szabad őt a Római Egyház tekintélye nélkül szentként tisztelni”.15 Erről a pápai rendelkezésről a modern történészek különféle elméleteket vallottak.16 Egyesek szerint ez csupán egy korábban is fennálló fegyelem megerősítése volt, sokan mások ebben a formulában minden boldoggá- és szenttéavatási ügy teljeskörű fenntartását látták az Apostoli Szentszéknek. XIV. Benedek pápa szerint — aki a kánonjog és az egyházi jogtörténet kiváló művelője volt — a fenntartás már korábban is létezett a kanonizációt illetően. III. Sándor dekretálisa a boldoggáavatási felhatalmazást is fenn kívánta tartani a Szentszéknek.17 III. Sándor rendelkezése után is előfordultak azonban olyan esetek, amikor a püspökök avattak boldoggá valakit a saját hatáskörükben, noha III. Ince pápa 1200. április 3-án kiadott Cum secundum kezdetű bullájában18 megújította III. Sándor tilalmát.19 Egyesek azt állították, hogy III. Sándor csupán azt tiltotta meg a püspököknek, hogy az új boldoggáavatottaknak saját misét és zsolozsmát rendeljenek, egyebekben azonban nem alakította át a korábbi egyházfegyelmet. Még olyanok sem hiányoztak, akik azt vallották, hogy Sándor pápa bullája után sem volt tilos a 15 JL 13546; kivonatát lásd X 3. 45. 1: lllum ergo hominem non praesumatis de cetero colere, quum, etiamsi per cum miracula plurima fierent, non liceret vobis ipsum pro sancto absque auctoritate Romanae ecclesiae publice venerari. FRJEDBERG II. 650. 16 VÖ. pl. ORTOLAN, T., Béatification, in VACANT, A. - MANGENOT, E. - AMANN, É. (cd.). Dictionnaire de théologie catholique, Paris I930ss. II. 493kk. UA, Canonisation dans l'Eglise romaine, in Dictionnaire de théologie catholique, II. 1626kk. DELAHAYE, H., Sanctus, Bruxelles 1927. BERTLING, L., Materiali per la storia del processo di canonizzazione, in Gregorianum 16 (1935) 170kk. KUTTNER, S., La réserve papale du droit de canonisation, in Revue historique de droit français et étranger, IVe série 17 (1938) 172-228=UA, The history of ideas and doctrines of canon law in the Middle Ages (CS 113), London 1980. VI. Retractationes 7-11. KEMP, E. W., Pope Alexander III and the canonization of Saints, in Transactions of the Royal Historical Society5 27 (1943) 13-28. UA. Canonization and authority in the western Church, Oxford 1948. PLAUSER, R., Zur Entwicklung des Heiligsprechungsverfahrens bis zum 13. Jahrhundert, in ZRG Kan. Abt. 40 (1954) 85-101. SCHLAFKE, ]., De competentia in causis sanctorum decernendis... usque ad annum 1234 (Diss. Angelicum), Romae 1961. PETERSOHN, J., Die päpstliche Kanonisu- tionsdelegation des II. und 12. Jahrhunderts und die Heiligsprechung Karls des Großen, in Proceedings of the Fourth International Congress of Medieval Canon Law. Toronto (Monumenta Iuris Canonici, C/5) Città del Vaticano 1976. 163-206. GARCÍA Y GARCÍA, A., A propos de la canonisation des saints au XIT siècle, in Revue de Droit Canonique 17 (1968) 3-15. FOREVILLE, R., Un procès de canonisation à läube du XIIT siècle: Le livre de saint Gilbert de Sempringham, Paris 1943. 17 BENEDICTUS XIV, De servorum Dei beatificatione et beatorum canonizatione, Romac 1747. '* POTTHAST nr. 1000. 17 SZUROMI, Egyházi intézménytörténet, 75.
