Kánonjog 10. (2008)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete, a házasság szentség jellegének a kizárása miatt indított semmiségi perben. Fordította: Szotyori-Nagy Ágnes
118 Joggyakorlat 2. A házastársi együttélés, mely mindvégig gyermektelen maradt, tíz évig tartott. Az asszony mégis, a férj iránta tanúsított kiállhatatlan viselkedése folytán előállt helyzetet megelégelve úgy döntött, hogy elhagyja őt. így 1988. szeptemberében a felek ténylegesen különváltak, amit a következő években a törvény erejénél fogva végbement elválasztás és házasság civil hatásainak a megszűnése követett. Mindkét fél megkísérelt új családot alapítani. A szabad életállapotának kánoni fórumon történő visszanyerése érdekében a felperes fél a per bevezetéseként keresetlevelet nyújtott be a házasságkötés helye szerint illetékes latiumi regionális bíróságon 1993. július (...)-án, amelyben házasságát semmisség címén megtámadta a házasság szentségi méltóságának az alperes férj általi kizárása miatt. A megkeresett első fokú bíróság miután a keresetlevelet elfogadta és megállapította a perkérdést a bevezetett semmisségi címen, az ügyet szabályosan kivizsgálta a felek, valamint a két fél által megnevezett tanúk bírósági meghallgatása által. Az alperes azonban a felperes részéről kezdeményezett eljárás kezdetétől fogva határozottan tiltakozott a házasság semmisségének a bevezetett pereimen történő kimondása ellen (10), jóllehet a bíróság perbeidézési határozatára adott válaszában elfogadta azt (12). A perdöntő ítélet 1997. január (. ..)-án kelt, amely a házasság semmisségét kimondta „a szentség-jellegnek az alperes részéről történt kizárása miatt” (107). 3. Amikor az alperes férj az első fok semmisséget kimondó ítélete ellen a Rota Romana Bíróságához fellebbezett, azt a fellebbviteli fokon nem erősítették meg azonnal az 1682. kánon 2. § szerint, hanem a Turnus 1998. feburár (...)-án hozott határozatával - azon nem csekély nehézségek miatt, amelyek a házasság szentségi jellege állítólagos színlelésének a férj részéről való tagadása következtében továbbra is fennállnak - az ügyet második fokon rendes vizsgálatra bocsátották. A felperes fél ügyvédjének kérésére végrehajtott kiegészítő vizsgálatok idején, az asszonyt ismét kihallgatták hivatalosan és új állításokat fűzött hozzá korábbi vallomásához. Ő maga az írásba foglalt, és a plébánosa előtt eskü által megerősített észrevételeit - részben az alperes férj perbeli állításaival szemben, melyek őt úgy festették le, „hogy még egyszer utoljára mindennek Cristina körül kell forognia” (12,16), részben a házassági semmisség általa kívánt kimondásának a javára -, a jelen ügy előadóbírójához eljuttatta. A kiegészítő vizsgálatnak ezen iratait a jog szerint közzétették. Ezért jól megfontolva mind a felperes fél ügyvédjének a bevezetett jogcímen a házassági kötelék semmisségének a védelmezését, mind az alperes férj ügyvédjének a házasság érvényességének kijelentésére vonatkozó írásbeli védekezéseit, mind a kötelékvédő észrevételeit, aki a köteléket hivatalból védte, most választ kell adni a per második fokán az alábbi fonnában szabályosan megállapított perkérdésre: „ Vajon bebizonyosodott-e a házasság semmissége az ügyben a házasság szentség jellegének a férj részéről történő kizárása miatt? ”