Kánonjog 9. (2007)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A klerikusi hovatartozás, vagyis az inkardinációra vonatkozó jogalkotás az Egyházi Törvénykönyvben
A KLERIKUSI HOVATARTOZÁS 31 1. Néhány általános megjegyzés Az új Egyházi Törvénykönyv a II. Vatikáni Zsinat szándéka szerint jelentős mértékben megváltoztatta akár a szentelési cím, akár az inkardináció intézményét. Ennek fő oka az, hogy a törvényhozó a korábbitól eltérő alapokra helyezte a klérus ellátását. Már nincs javadalmi rendszer (1272. k.), hanem minden egyházmegyében egy sajátos intézmény gondoskodik a klérus tisztes díj ázásáról ( 1274. k. 1. § és 281. k.). Ezek olyan újítások, melyek szükségtelenné teszik az ellátáshoz szükséges speciális cím használatát.14 15 Ámbár a személyi prelatúrák esetében létezik a cím, éspedig a prelatúra szolgálatának címe, mindazonáltal megállapítható, hogy ma a hatályos jogban tulajdonképpen csak egy cím létezik, az egyházi szolgálat, vagy az olyan közösséghez tartozás, melynek a jog elismeri inkardinálási fakultását.13 Az ex- és inkardináció, illetve az egyik részegyházból egy másikba való törvényes áttelepülés lehetősége miatt egy adott részegyházban több címen tevékenykedhetnek klerikusok. így 1) az oda inkardináltak és ott szolgálók, 2) az oda inkardináltak, de nem ott szolgálók, 3) a nem oda inkardináltak, de ott szolgálók (szerzetes és egyházmegyés klérus egyaránt).16 2. Az inkardinációra vonatkozó jogalkotás sajátosan Az új törvényhozás lényegében megerősíti a korábbit, noha jelentős újítást is tartalmaz. Állítja az inkardináció feltétlen szükségességét, tehát teljességgel megengedhetetlen, hogy kóbor, vagy elöljáró nélküli klerikusok legyenek.17 Mindkét kifejezés fontos, mivel lehet, hogy a klerikusnak van törvényes elöljárója, mindazonáltal kóborol.18 Az újdonság pedig abban áll, hogy a törvényhozó a diako- nátus felvételéhez, illetve az intézménybe véglegesen bekebelező örök fogadalomhoz köti a klerikusi állapot létesülését, vagy az inkardinációt (266. k.). Ezzel a rendelkezéssel tulajdonképpen a hatályos fegyelem teljes mértékben a teológiai alapokra épít, minthogy a klerikusi állapotban csak olyan személyek lehetnek, akik a szent rendet felvették, s annak első foka épp a diakonátus.19 Akik a szent 14 Vö. DE Paolis, I ministri sacri o chierici, 153. 15 Vö. DE PAOLIS, I ministri sacri o chierici, 154. 16 Ez a latin disztinkció „clerus dioecesis et clerus dioecesanus” értelme. Vö. VIANA, L'incardinazione nette circoscrizioni ecclesiastiche, 142-149. 17 Vö. STEINBACH, J., Das Verhältnis von Inkardination und Urcharisma in den kirchlichen Lebensverbanden, in Periodica 85 (1996) 278. 18 Vö. HaERJNG, S., L 'incardinazione negti Istituti e nette Scietá di Vita apostolica. Evoluzione storica della situazione dei chierici in queste entitá, in NAVARRO, L.(a cura di), L’lstituto deli’incardinazione, 168-172. 19 A korábbi törvényhozás a klerikusi állapotot a kisebb rendek első fokozatához, vagyis az első tonzúrához kötötte. A tonzúra olyan szertartás volt, melynek során a püspök öt helyen bclenyírt a jelölt hajába, aminek az volt a szimbolikus jelentése, hogy az illető lemondott a világi hiúságokról; vö. BÁNK, J., Kánoni jog, I. Budapest 1960. 460. Ez a korábbi egyház történelmi-társadalmi beágyazottságának megfelelő tételes jogi rendelkezés volt. Az új törvényhozás ellenben az isteni rendelkezés alapján létező egyházi rendhez köti a klerikusi állapotot, tehát közvetlenül a doktrinális alapra, az isteni törvényre építi a hatályos jogot.
