Kánonjog 9. (2007)
KÖNYVSZEMLE
146 Könyvszemle (XIV-XV. sz.) magyar klerikusi réteg műveltsége, teljes mértékben megfelelt az akkori Európa más országaiban lévő színvonalnak. Végezetül olvashatjuk Ferenczy Rita összehasonlító elemzését, amely a középkori ius commune-t párhuzamba állítja a mai európai jog tendenciáival (The ius commune in the European Law and the actual questions of the legal institution of the legal personality, 275-285). A kötet használatát jól segíti az általános név és tárgymutató (286-290), valamint a hivatkozott kéziratok mutatója (291-294). Szintén erénye a könyvnek az egyes idegen nyelvű tanulmányok magyar összegzése a kötet végén (295-311). A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének középkori kánonjogot és ius commune-t vizsgáló kutatási programjának eredményeként megszületet kötet - amely az Intézet által szerkesztett sorozatban kapott helyet - minden bizonnyal elérte a közreműködők által kitűzött célt, hiszen nemcsak a magyar középkori kánonjogi viszonyokhoz sikerült újabb adalékokat szolgáltatni, hanem a magyarországi eredmények jól illeszkednek a nemzetközi kutatási programokba. A neves szerzők felvonultatásával megszületett kötet jól szolgálja a hazai középkorász képzést, de jelentősen hozzájárul a nemzetközi kutatási eredmények gazdagításához is. LEFKÁNITS György HÁRSFAI Katalin, Egyházi eljárásjog (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae II/2), Budapest, Szent István Társulat, 2006, 388 pp. Hársfai Katalin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézete Eljárásjogi Tanszékének vezetője, a hatályos egyházi perjognak a szisztematikus összegzésére vállalkozik legújabb kötetében. A kánonjogtudomány ezen ágának kifejtését eddig magyar nyelven Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek kézikönyvének VII. részében olvashattuk (Egyházjog [Szent István Kézikönyvek 7, Budapest 2005.4 673-810.]), azonban önálló kézikönyv-szintű feldolgozása nem volt. A kötet négy nagy egységre oszlik. Az első az úgynevezett statikus (17-136), a második a dinamikus eljárásjogot mutatja be (137-224). Ezt követi a különleges eljárások kifejtése (225-275), végül az egyes adminisztratív eljárások felvázolására kerül sor (276-333). Ki kell emelnünk az I. rész 2. fejezetét, mely a kánoni eljárás sajátos vonásaiba kívánja bevezetni az olvasót (18-28). Egyértelmű, hogy eljárásnak, a szó jogi értelmében, azt a hivatalos cselekménysort nevezhetjük, amely a jogok védelmére, illetve érvényesítésére szolgál és döntésre irányul. A szervezeti és személyi előfeltételek aprólékos elemzése azért is fontos, mert e nélkül, nem tudnánk eldönteni az egyes bíróságok adott esetben való illetékességét. A hatályos Codex iuris canonici (CIC) 1401. kánonja alapján, az egyház saját és kizárólagosjogon ítélkezik „a lelki, vagy lelkiekkel kapcsolatos dolgokra vonatkozó ügyekben; az egyházi törvények megsértése ügyében és minden cselekedet ügyében, amennyiben a bűn megállapításáról és egyházi büntetések kiszabásáról
