Kánonjog 9. (2007)

JOGGYAKORLAT - Csordás Eörs: A hűség hiányáról szóló egyenlő értékű ítéletek

122 Joggyakorlat «Nemo potest ad impossibile obligari» (Regula luris 6: in VI°), vagyis a lehetet­lenségre senki sem kötelezhető. A kánoni jog ennek megfelelően mindig elismer­te, hogy bizonyos személyek képtelenek házasságot kötni, mégpedig pszichikai rendellenesség miatt. Hosszú évszázadokon át, a skolasztikus pszichológia fogalmait és értelmezését alkalmazva, ezt a képtelenséget elmebajnak, esetleg a sérült ítélőképességnek tu­lajdonították. Ebben az utóbbi hatvanhat évben a joggyakorlat, a Tanítóhivatal ve­zetése mellett (vö. XII. Piusz pápa: Beszéd a Rota Romana tisztviselőihez, 1941. október 3, in: AAS 33[1941]422 kk.) hatalmas fejlődésnek indult, legalábbis, ami a zavarok pontosítását illeti. A szexuális élet zavarait tekintve napjainkban arra irányulnak az ítéletek, hogy a házasság lényeges terheinek vállalására és viselésére való képtelenségként fo­galmazzák meg azokat. A joggyakorlat vizsgálja azokat az eseteket, amikor vala­kinek a szexuális aktivitása eltér a normálistól, vagyis amikor a jogalany, bár ké­pes felfogni, miként zúz tönkre egy családot, hogyan gázol bele mások (felesége, férje, gyermekei) lelkivilágába, és adott értelmi képességével ezt be is látja, de va­lamilyen oknál fogva képtelen (egyes esetekben- nem is akar) uralkodni alantas ösztönein, föláldozva a saját családja boldogságát és/vagy belegázol egy másik család életébe. Sok esetben előfordul, hogy konfúzió alakul ki az ítélőképesség és a pszichikai képtelenség között, amennyiben az adott személy moral insanity, azaz erkölcsileg képtelen belátni azt, amit elkövetett, és amiben él (vö. SRR egy Huber előtt 1996. július 26-án hozott ítélet). A legtöbb hiperszexuális egyént a belső ösztöneitől hajtva csak egy dolog érde­kel; többségük tisztában van a házassággal, amelyet csak »mellékesen«, mint egy eszközt a másik megszerzésére, esetlegesen a másikat »alkalmazottként« kihasz­nálva, vállal fel (vö. SRR egy Heard előtt 1941. június 5-én hozott ítélete). Az elmondottak szerint a Rota Romana Bírósága megújításának első éveiben a hiperszexuális egyének házasságáról ebben az értelemben döntött egy férfiról, hogy a hiperszexuális ember értelmi képességeit vonta kérdőre, ezekkel a szavak­kal: »az adott időben, amikor Titiussal összeházasodott, Titius demens lévén, ez a tény a házasságot érvénytelenné tette« (SRR egy Prior előtt 1909. július 10-én ho­zott ítélet). Máskor egy nimfomániás asszonyról, aki nem volt képes szexuális ösztönein uralkodni, a neves bíró megállapítja, hogy »kétségtelen, hogy Kája dementiában szenvedett, legalábbis, ami az erotika területét illeti« (SRR egy Sebastianelli előtt 1910. április 9-én hozott ítélet). Az 1940-es évek óta az érzéki túlérzékenységet (hyperaesthesia sexualis) az akarattal hozták kapcsolatba, és azt a belső szabadság hiányának tekintették. Ezt olvashatjuk: »Ádám képtelen volt uralkodni a házasságában az akarat fölött, és emiatt a defektus miatt képtelen volt a házasságot magát felvállalni« (vö. SRR egy Teodori előtt 1940. január 19-én hozott ítélet). Ugyanebben az ügyben - felsőbb

Next

/
Oldalképek
Tartalom