Kánonjog 8. (2006)

TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházjogi források feldolgozásának szempontjai

AZ EGYHÁZJOGI FORRÁSOK FELDOLGOZÁSÁNAK SZEMPONTJAI

55

ta. Minden egyes latin szövegben visszacseng az a kulturális, korhoz kötődő, esetleg intézményesedett közeg, amelyben a szöveg keletkezett, amelynek stílusát követi. A középkori latin írásbeliség tehát azt a színes középkort hozza közel a forrást megérteni, elemezni és felhasználni akaró olvasóhoz, amely valamikor Kr. u. 590 és 1545 között virágzott Európában. Természetesen létezhetnek más időhatárok is, pl. 1453, 1648, 1688; mindenesetre Nagy Szent Gergely pápa uralkodása (590-604)25 és a Trienti (Trentói) Zsinat döntései (1545-1563) két olyan dátum, amely meglehetős szilárdsággal keretezi a sajátosan is középkorra jellemző nyelvi, intézményi és társadalmi kultúra működését.26

Ennek az időszaknak az elejére az ún. 'scriptura continua ’jellemző, azaz a különböző anyagokra rögzített szavak minden nemű interpunctatio nélkül és gyakran számos rövidítést (abbreviatio) felhasználva kerültek lejegyzésre. Az olvasás kifejezetten hangos olvasást jelentett, amit jól mutat a Vallomásokban Szent Ágoston által Szent Ambrusról elbeszélt történet. De ezt támasztja alá maga a Benedeki Regula is. Sőt, az egyes műveket az antik időkben sok helyen recitálva terjesztették.27 Ebből az is érthető, hogy a ’dictare’ szó valójában a mű megírását jelölte, a ’dictator’ pedig az a személy volt, aki a művet a rabszolgának - később titkárnak — tollba mondta. Az 1075-ben keletkezett legkorábbi gregoriánus kánoni gyűjtemény tehát, amely 27 tömör állítás formájában foglalta össze a római pápa jogosítványait, és a Dictatus Papae nevet viseli,28 minden bizonnyal VII. GERGELY pápa (1073-1085) személyes szerzőségére próbál utalni.29

Általában az a réteg olvasta az írott műveket, akik maguk is írtak. Ez az ókorban a kapitális írás (nagybetűs) elterjedtségével az ilyen betűtípusú szövegek ismeretét jelentette. A középkorban már nagyrészt nem értették azt amit írtak, a differenciálódó technikai ismeret következtében. Voltak olyanok is, akik pl. a kurzív írást át tudták írni kapitálisra, vagy epigráfia formájában képesek voltak annak kivésésére, de valójában magát a szót vagy mondatot egyáltalán nem értették. A Római Birodalom szerkezeti, társadalmi átrétegződésével - ha tetszik, bukásával - az írás ismeret és kultúra is jelentősen átalakult.30 Míg Itália területén élt az okleveles gyakorlat, más európai területeken nem volt jellemző az uralkodó vezetőség írás ismerete. A Merovingok még általában tudtak írni, de például maga NAGY

25 Pl. DAGENS, V., S. Grégoire le Grand. Culture et expérience chrétienne, Paris 1977. 9-14; vô. EVANS, G. R., The Thought of Gregory the Great, Cambridge-New York 1986. STRAW, C., Gregory the Great, in Authors of the Middle Ages, (ed. Geary P.J.), IV/12, Aldershot 1996.

26 SZUROMI Sz.A., Egyházi intézménytörténet (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/5), Budapest 2003. 56-58, 96-97, 115-116

27 Vö. CarRUTHERS, M., Late antique rhetoric, early monasticism, and the revival of school rhetoric, in LaNHAM, CD. (ed), Latin Grammar and Rhetoric. From Classical Theory to Medieval Practice, London 2002. 239-257.

2S ERDŐ, Az egyházjog forrásai, 145-146.

29 Kuttner, S., Liber canonicus. A Note on Dictatus Papae c. 17, in StUi.il Gregoriani 2 (1947) 387-401. FUHRMANN, H., Ouod catholicus non habeatur qui non concordat Romanae Ecclesiae. Randnotizen zum „Dictatus Papae ", in JÄSCKE, K.H-WENSKUS, R. (Hrsg ), Festschrift für Helmut Reumann, Sigmaringen 1977. 263-287.

311 IRVINE, M., The Making of Textual Culture: „Grammatica " and Literary Theory, 350-1100, Cambridge 1994.