Kánonjog 7. (2005)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Teológiai és jogi szempontok az állandó diakónusok szolgálatához
18 Erdő Péter (285. k. 4. §), üzleti és kereskedelmi tevékenységet nem gyakorolhatnak (286. k.), és pártokban vagy szakszervezeti vezetésben nem vehetnek részt (287. k. 2. §). Ezen tilalmak és fenntartások többsége teológiailag ugyan nem szükségszerű, de igencsak megalapozott. Vannak olyan funkciók, ahol teológiailag pontosabban meg kellene világítani azt, hogy azok valóban szükségképpen csak papok által gyakorolhatók, vagy elsősorban papok által végzendők, de szükség esetén diakónusok által is gyakorolhatók lennének. Már említettük ebből a feladatcsoportból a kormányzati hatalom gyakorlásával kapcsolatos funkciókat az egyházmegyénél alacsonyabb szinten. Ami a plébános egyházi hivatalát illeti, az 521. k. 1. §-a a kinevezés érvényességéhez megkívánja, hogy az illető pappá legyen szentelve. Ennek oka a plébánosi hivatal meghatározásában rejlik (519. k.). A plébános a rábízott plébánia saját pásztora, aki a rábízott közösség lelkipásztori gondozását végzi a megyéspüspöknek alárendelve. Annak a megyéspüspöknek van alárendelve, akinek „krisztusi hatalmában való részesedésre meghívást nyert, hogy ennek a közösségnek a számára a tanítás, a megszentelés és a vezetés szolgálatát gyakorolja”. Teljesen világos, hogy a diakónus nem szolgáltathat ki érvényesen minden szentséget, amely a plébániai lelkipásztorkodáshoz szükséges. A törvényhozó azonban nem csak ezt a szempontot hangsúlyozza. A szövegösszefüggésből úgy tűnik, az is kirajzolódik, hogy diakónus nem is rendelkezik a szükséges szentségi alappal arra, hogy a plébániai funkcióknak megfelelő kormányzati vagy tanítói hatalmat elnyerje39. A diakónusra bízott plébániára vonatkoztatva is mondja a Kódex (517. k. 2. §), hogy az ilyen diakónus csak részt vesz a plébánia lelkipásztori feladatának ellátásában, tehát nem plébános a szó szoros értelmében. Sőt hangsúlyozza a Kódex azt is, hogy nemcsak a szentségi funkciókat, hanem a lelkipásztorkodás vezetését, illetve a plébánosi felhatalmazásokat és jogosítványokat is egy papra kell ilyenkor rábízni (uo.)40. Ezért Ludwig Schickkel együtt általános értelemben elmondhatjuk: „Krisztus, az egyház feje a plébánia számára a plébániára jellemző sajátos módon jelenik meg a plébános személye által, aki a papszentelés szentsége révén erre képesítést nyert. A püspökben, akit a püspökszentelés képessé tett feladatára, Krisztus egyházmegyére jellemző módon jelenik meg az egyházmegye számára, és az összes püspökök testületében a világegyház számára szolgál eszközül az Úrnak a tanításra, a megszentelésre és a kormányzásra”41. Ezzel azonban még nem mondtuk meg pontosan, hogy mennyi plébániai hatalmat és felhatalmazást bízhat elméletileg a törvényhozó egy diakónusra. Biztos azonban, hogy ezeket az esetleges funkciókat a diakónus csak kisegítő, helyettesítő jelleggel gyakorolhatná. 39 Vö. pl. PÉRISSET, J.C., La paroisse. Commentaire des Canons 515-572 (Le Nouveau Droit Ecclésial), Paris 1989. 66-67. SÁNCHEZ-Gil, A.S., Comentario al c. 521, in Comentario exegético, III. 1235-1236. 40 Vö. COCCOPALMERIO, F., De paroecia, Roma 1991. 109, 112/4. jegyz. 41 SCHICK, E., Die Pfarrei. Beitrag :u einer theologisch-kanonistischen Ortsbestimmung (Fuldaer Hochschulschriften 6), St. Ottilien 1988. 29.
