Kánonjog 6. (2004)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A "LEX" szó jelentése az ókori kánonjogban (III-VII. század)
A „LEX” SZÓ JELENTÉSE AZ ÓKORI KÁNONJOGBAN (III-VIL SZÁZAD) 25 jelentette, és a császári törvények szövegeiben is az egyházi szabályok ellentéteként jelent meg. Az Egyházban magában érvényesülő jogszabályok közötti hierarchiára is lehet hivatkozni, amely szerint a Szentírás isteni parancsai, és a középkor felé közeledve egyre inkább az Ószövetség fegyelmi szabályai is, mint legmagasabb rangú normák jelentek meg. A Pentateuchus és az Ószövetség a zsidók és a keresztények latin szóhasználatában már a kánonjogi terminológia kialakulása előtt is „lex” néven szerepelt. Az Egyház többi szabályait ezekhez az isteni törvényekhez képest alacsonyabb rangúnak tekintették és más néven említették, ahogyan ezt valamiképpen már Szent Cyprianus-nál133 később pedig a 633-as IV. Toledói zsinat 20. kánonjában megfigyelhetjük. Bármi legyen is az oka, a „lex” szó ilyen használati módjának az első hét évszázad kánonjogában, e kor zsinati szövegei és dekretális levelei - ha nem is egyedüli és a középkori gyűjtemények összeállítói által nem is mindig helyesen értelmezett - forrásai lettek a későbbi idők kánonjogi szóhasználatának. Ez a szóhasználat pedig az egyházi jogszabályoknak az 1983-as Egyházi Törvénykönyvben felvázolt tipológiája bevezetéséig - sőt helyenként még a mai Codex egyes kánonjaiban is! - alapvető jelentőségű maradt az egyházjogi normák jellegének és rangjának helyes megállapítása szempontjából. Ugyanakkor az ókeresztény egyházjogi szóhasználat világosan tükrözi, hogy az Egyházban már abban a korban is élő és tudatos gyakorlat volt a világi jogszabályok és az egyházi eredetű jogi normák megkülönböztetése. Az ellentétpárok és párhuzamok alkalmazása pedig arra mutat, hogy a keresztények az Egyház saját fegyelmi szabályait a római típusú jogfogalom tükrében is jogi jellegűnek tekintették. 133 Lásd fent 30. j.
