Kánonjog 6. (2004)
JOGSZABÁLYOK - Új jogszabályok VI. Az Apostoli Szentszék főbb dokumentumai 2001. VI. 27-2003. X. 25.
156 Jogszabályok vagy ökumenikus szertartással helyettesítik azt. Az Eukarisztiában való részesedés a már megvalósult egységet feltételezi, és azt erősíti meg. Ebből fakad a figyelmeztetés a katolikus hívek számára, hogy az Oltáriszentség méltó, megengedett vételéhez a kegyelem állapotában kell lenniük. A hívőnek saját magának kell megítélnie lelkiismeretében, hogy súlyos bűn terheli-e lelkét, és ebben az esetben előbb a kiengesztelődés szentségéhez járulnia. Külön fejezetben foglalkozik a pápa az Eukarisztia ünneplése, azaz a szentmise méltóságának és szépségének megőrzésével. A mise külsőségei mind azt az örömöt és hálát hivatottak kifejezni, melyet az Egyház a Krisztussal való egyesülés miatt érez. A művészet mindenfajta megnyilvánulása, ami a templomokat, a többi szent helyeket és kellékeket, de leginkább a Szentmise bemutatásának módját illeti, egyben az Egyház tanúságtétele a világ számára az Eukarisztia központi szerepéről és jelentőségéről. Ezért nyomatékosan felhívja a papok és hívők figyelmét: a liturgikus ünneplés szépségét mindenképpen helyre kell állítani. A Szentszék ezért is fordít különös gondot a liturgia szabályozására. Az utolsó fejezetet Máriának szenteli a pápa. Amint az Egyház befogadja Krisztus testét az Eukarisztia színei alatt, úgy fogadta be méhébe Mária a megtestesült Krisztust. Egész életében sajátjává tette Krisztus áldozatát, mely számunkra az Eukarisztiában nyilvánul meg. A befejezés felhívja a figyelmünket arra, hogy aki a megszentelődés útján akar járni, annak nincs szüksége új programokra. A program ugyanis megvan: Krisztus maga, akit megismernie, szeretnie, követnie és hirdetnie kell minden kereszténynek. Ez az út az Oltáriszentségen keresztül vezet, amit a szentek a saját életükkel bizonyítanak. „A kenyér és a bor alázatos jegyében, melyek az O testévé és vérévé lényegülnek át, Krisztus velünk halad az úton, mint erőnk és útravalónk, és a remény tanúivá tesz bennünket mindenki számára.“ 4. Congr. de Causis Sanet., Decr. super miraculo, 2002 XII: 20, in AAS 95 (2003) 485-487. Tartalma: Kalkuttai Teréz közbenjárására történt csodás gyógyulás elismerése. 5. Congr. de Causis Sanet., Decr. super virtutibus, 2002 XII: 20, in AAS 95 (2003) 509-513. Tartalma: Kalkuttai Teréz hősies fokon gyakorolta az erényeket. 6. Ioannes Paulus II, Adhort. Apóst. Postsynodalis Ecclesia in Europa, 2003. VI. 28, in AAS 95 (2003) 649-712. Tartalma: Az Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdítás a bevezető és zárórészen kívül hat nagy fejezetből áll. Minden fejezetet a Jelenések könyvének egy-egy időzítése kísér. A buzdítás bevezető része ezt a következő szavakkal indokolja: „A Jelenések könyve azt a bátorítást tartalmazza a hívő emberek számára, hogy a látszat ellenére, és akkor is, ha most még nem látjuk annak hatásait, Krisztus győzelme már megvalósult és végleges.” Az említett hat fejezet címe: 1. A mi reménységünk Jézus Krisztus; 2. A reménység evangéliuma az egyházra bízatott az új évezredben; 3. Hirdetni a reménység evangéliumát; 4. Ünnepelni a reménység evangéliumát; 5. Szolgálni a reménység evangéliumát; 6. A reménység evangéliuma az új Európa számára. Az apostoli buzdítás előszavában a szentatya azt írja: „Eu