Kánonjog 6. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója

Közlemények

139

Az egyetemes jog prioritása és az alsóbb normák eseti prevalenciájának kettős elve mellett harmadik rendszeralkotó tényezőként tételesen megjelölendőek azon egyetemes normák, melyek alsóbb hatóság révén történő modifikálása az előbb említett hipotézisek esetében sem lehetséges, azaz módosításukra a továbbiakban is csakis az egyház legfőbb hatósága illetékes. E jogszabályok a törvénykönyvön belül külön, a rezervációt világosan kifejező formulákat igényelnek.7X

ÖSSZEGZÉS

1. Az egyházkép módosulása a kormányzati rend módosulását eredményezi. E folyamat a végrehajtó hatalom vonatkozásában ‘rendszerfordulatot’ eredményezett, ugyanakkor a CD 8a következményei a törvényhozói hatalom rendszerében eddig még nem érvényesültek.

2. A keleti szinódusok tartalmi jogkörének meghatározása (‘determinatio iuridica’) a keleti törvénykönyvben számos hiányosságot mutat, ugyanakkor a rendszer egészét és a kodifíkációs elveket figyelembe véve egyértelmű, hogy a keleti döntéshozatali szinódusok továbbra is generális törvényhozói jogkörrel bírnak, annak ellenére is, hogy a keleti törvénykönyvben már ezek is állandó felépítésű szervek.

3. A kódex által tulajdonított illetve az egyetemes jog által elhagyott evidens szinodális hatáskörökön kívül a keleti döntéshozatali szinódusok rendelkezhetnek-e további törvényalkotási jogkörökkel? Ez a CCEO 985. kán. 2. § regulája tükrében értelemszerűen attól függ, hogy egy alacsonyabb norma mely pontig minősíthető a felsőbb joggal konformnak, illetve mely ponttól válik a felsőbb normával ellentétesnek. Bizonyosan megfelel a normakonformitás szabályainak a megengedettségi illetve pusztán formális érvényességi kondíciókat kikötő részleges normák köre. A felsőbb norma által tulajdonított jogkör megvonásáról intézkedő részleges norma konformitása vonatkozásában viszont már alapvető kétségek merülnek fel. Ugyanakkor felvethető a kérdés, hogy az egyetemes jog előírásait mereven és reflektálatlanul érvényesítő szemlélettel szemben nem lehetséges-e egy olyan megközelítés, mely a felsőbb normák céljának érvényesülése mentén ítéli meg az alacsonyabb hierarchikus rangú normák konformitását.

7H Megjegyzendő, ilyen típusú normákat a törvénykönyvek már ma is tartalmaznak; vö. pl. CIC 1075. kán. Egy gondolat a fegyelmi autonómia funkciójáról. A részleges jogalkotás végső rációja, mint ismeretes, az absztrakt elvek adott körülményekhez történő alkalmazása. Hogy ez az adaptáció valójában milyen mélységű lehet, az döntően éppen a normaprodukciós rendszer imént vizsgált rugalmasságúnak mértekétől függ. A klasszikus kódexek az adott jogrend (ordinamento) egészének szinte kizárólagos szabályozására törekedtek, csak minimális teret engedve az inferior jogalkotásnak. Az egyetemes jog ‘hegemóniája’ ráadásul a részleges jogalkotókat pedig még csak tovább inaktivizálta. A püspöki hatalom cgyházkormányzatban játszott szerepének megerősödése vélhetően a részleges jogalkotás felértékelődését, mozgásterének szélesedését is implikája. A kánonjogban a rész és egész közötti komplementer dialektika újra középpontba kerülő tézise a nomraprodukció területére is kihat. Hogy a részleges jogalkotó autonómiája milyen mértékig érvényesülhet, részben jogpolitikai részben intcrpetációs kérdés. Végső soron e mértékétől függ, hogy az egyház jogrendjében a részleges jog vajon újra nycrhct-c olyan, az egyetemes fegyelemre is érdeben visszaható, azt építő funkciót, amilyennel egykoron rendelkezett. E lehetőség mérlegelése természetesen a törvényhozó feladata.