Kánonjog 6. (2004)
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója
136 KÖZLEMÉNYEK' hatalom törvényhozói szektorának helyreállítása nyilvánvalóan nem jelentheti sem az egyház alapvető fegyelmi egységének feladását, sem a fegyelmi rend rendszerezése előtti kaotikus állapotok irányába történő visszalépést,07 mint ahogy egyébiránt mára a (majdani új kormányzati rend alapját képező) jövő ekkleziológiájáról is világos, hogy az sem alapulhat az antik doktrínához való egyoldalú visszatérésen, hanem csak az utóbbi századok egyházképének a tradíció és korunk felismerései tükrében történő elmélyített megújításán.66 67 68 A püspök törvényhozói hatalmának lényegében korábbi szisztéma szerinti fenntartása elsősorban a feladat összetett mivoltával magyarázható.69 Egy évezredes rendszer zökkenőmentes átalakítását úgy kell megvalósítani, hogy közben a fegyelmi rend lényegi egysége ne sérüljön. A részleges jog mozgástere kiszélesítésének egyik kézenfekvő technikai útja az egyetemes jog tartalmának a szükséges minimumra redukálása. E szempont különösen a keleti kodifíkációban nyert sajátos hangsúlyt. Felmerül viszont a kérdés, hogy a részleges jog mozgástere szélesítésének nem lehetségesek-e egyéb, az egyetemes normarend ritkításánál enyhébb ugyanakkor szélesebb körben érvényesíthető eszközei? A paradigmaváltás iránya az egyetemes egyház/jog egyoldalú dominanciájától a rész és egész kiegyensúlyozottabb kapcsolatát realizálni képes kommúnió ekkleziológia felé hat. Joggal merül fel a kérdés, vajon mi lehet ezen, a ‘reciprok immanencia’ fogalmával megjelenített egyháztani egyensúly nak70 a jogalkotás jellemzően technikai szintjén leginkább megfelel(tethet)ő eszköz? Az interpretáció kommúnió logikának deklaráltan alárendelt alkalmazása e vonatkozásban, úgy tűnik, jelentős elmozdulást eredményezhet. A törvényhozó rendelkezhetne úgy, hogy a jogrend által egyes jogalanyoknak tulajdonított jogok illetve hatáskörök csakis a ‘kommúnióban való cselekvés’ alapvető kötelezettségének teljesítése esetén illetik meg őket.71 E rendszerben a felsőbb jog által tulaj66 A megyéspüspök teológiai pozíciója újracrtékelődésénck megfelelően, a végrehajtói hatalom terén a koncessziók rendjéről a kódex átállt a rczervációk rendszerére. Ennek megfelelően a megyéspüspök (a minimális fenntartások eseteit leszámítva) a végrehajtói hatalom terén ma valóban teljes hatáskörrel bír, azaz ténylegesen is elmondható, hogy rendelkezik mindazzal a (végrehajtói) hatalommal, ami a részegyház kormányzatához szükséges. Hasonló paradigmaváltás koránt sem játszódott le viszont a törvényhozói hatalom terén. Egyes szerzők e tényt jelentős paradoxonként értékelik. Noha a püspöki hatalom integritásáról szóló zsinati doktrína nyilvánvalóan a törvényhozói hatáskörre is érvényes, e területen lényegében érintetlenül fennmaradt az egyetemes jog szinte kizárólagos hegemóniája, ami különösen a latin jogrendben evidens; vö. CORECCO, 'Ius universale’. 559, 561—562. BORRAS, Le droit, 66-67. 67 ECHEVERRÍA, El derecho, 217. 68 Vö. Introduzione (lásd 50. j.) 443. 69 Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy a paradigmaváltást előmozdító részegyház-teológia is csak lépésről lépésre bontakozik ki; vö. O’DONNEL, C., Iglesia local, in O’DONNEL, C. - PiÉ-NINOT, S., Diccionario de Eclesiología, Madrid 2001. 504—513 és az ott idézet bibliográfia. 70 LG 23a; vö. pl. S. PIÉ-NINOT, Communio Ecclesiarum: «in et ex quibus» (LG 23), in Diccionario, 183—187. 71 A normahicrarchia elve azonban, mint ismeretes, az egyház jogrendjében - végső soron teológiai okoknál fogva - csak analóg módon érvényesülhet (vö. TAW1L, Le respect, 167-185, 168). E ténynek elsősorban a legfőbb hatóság által kiadott normák, illetve az egyházi ‘alkotmányozás’ kérdéskörében vannak igencsak releváns következményei. Joggal merülhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy e tényt vajon nem volna-e érdemes (szükséges) az alacsonyabb/fclsőbb normák viszo-
