Kánonjog 6. (2004)

KÖZLEMÉNYEK - Szabó Péter: A fegyelmi önállóság mint a 'sajátjogú egyház' specifikus jellemzője: az autonómia mértéke és funkciója

128

Közlemények

meztető. A ‘kommúnióban való kormányzás’ kötelezettségének alapelve37 pedig olyan hivatkozási szempontot ad, mely az egyházban fennálló jogokat és azok gyakorlását alapjaiban érinthetik.38

[3] Egy püspök valamely oknál fogva mérlegelés nélkül, automatikusan adja egyetértését minden sajátjogú egyháztagságváltás céljából beadott kérelemre,39 miközben más eparchiákban - a nagyarányú lemorzsolódás mérséklése reményében — gyakrabban bízzák a kérelmek eldöntését a Keleti Kongregációra. A más sajátjogú egyházba átlépni szándékozó hívek egy idő után a gyorsabb bonyolítás és a biztos eredmény érdekében - kihasználva a pótlakóhely szerzésének egyszerűségéből adódó lehetőséget - a szomszédos eparchiákból is tömegesen a szóban forgó püspök közreműködésével hagyják el eredeti egyházukat. E konkrét esetben kiadható-e sajátjogú szintű (egyházmegyei) norma, a szóban forgó egyházmegye anomál gyakorlatának korrigálására?40 így például előírható volna-e, hogy az újonnan lakóhelyet szerző hívek csak meghatározott idejű, igazolt tényleges ott tartózkodás után kérhessék az új megyéspüspöküktől a rítusváltást? Elképzelhető, hogy e kezdeti intézkedés nem hoz eredményt. A fokozatosság elvét szem előtt tartva ilyen helyzetben vajon köthetnék-e — értelemszerűen átmenetileg — a felsőbb hatóság tájékoztatásához, engedélyéhez (avagy szükség esetén netán szabadon mérlegelhető egyetértéséhez is) a váltások megengedettségét, érvényességét?41

[4] A vegyes rítusú házasságoknál ma mindkét kódex lehetővé teszi, hogy a szülők maguk határozzák meg, keresztelendő gyermekük melyik fél rítusát kövesse. E normával kapcsolatban jogos igényként fogalmazódott meg, hogy a szóban

alakítására; vö. CHIAPPETTA, L., II codice di diritto canonico. Commentario giuridico-pastorale,

I. Napoli [1988], nn. 1142-1143, 310-311.

37 E követelmény - törvényhozói megnyilatkozásokra alapozó - igencsak karakterisztikus megfogalmazásához lásd pl. FEL1C1ANI, G., Le conferenze episcopali nel magistero di Giovanni Paolo

II, in Scritti in memoria di Pietro Gismondi, I. Milano 1987. 682. Vö. SZABÓ P., A sajátjogú met- ropolitai egyházak kormányzati szervei, in Athanasiana 6 (1997) 85.

38 Enc. dir.

39 Lásd CCEO 32. kán. 2. §.

40 Köztudott, az interrituális kérdések szabályozása elsősorban az Apostoli Szentszéket illeti (OE 4). A vázolt szituációra irányuló esetleges részleges norma azonban ténylegesen nem annyira rítusközi kérdés új szabályozásról, mintsem inkább egy jogalkalmazási deviancia korrekciójáról szólna. E jogkör viszont hagyományosan a felsőbb törvényhozóinak is) sajátja (vö. pl. CS 349., C1C 446. és CCEO 169. kk., továbbá az OE 9 mint a pátriárkái szinódus mai jogkörét irányelvként kijelölő zsinati direktíva).

41 A rítusváltások bonyolításának egy részét a hatályos jog kétségtelen a megyéspüspök jogkörébe utalja (CCEO 32. kán. 2. §). E kompetencia ugyanakkor aligha tartozik abba a körbe, mely isteni jogon lenne integráns része a püspöki hatalomnak, illetve amelynek gyakorlása elengedhetetlen eszköze volna a reá bízott részegyház megfelelő kormányzatának. (A kérdést persze a püspöki kompetencia közvetlen érintése nélkül, a hívek mozgásterének szabályozása oldaláról is kezelhetnék.) Mindenesetre megjegyzésre érdemes, hogy ugyanaz részleges norma, amely az egyik püspök hatásköre oldaláról bizonyos mértékű korlátozást jelentene, a másik érintett püspök szempontjából éppen jogai integritása védelmeként jelentkezne. E pont is világosan érzékelteti, hogy a részegyházak aligha tekinthetőek egymástól szeparált ‘monaszoknak’, illetve az egyes püspök hatalmának integritása ellenére sem szuverén, a többi részegyház és az egyetemes egyház valóságától függetleníthető szereplője az egyház életének.