Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Ritusközi (egyházközi) gyóntatási fegyelem a katolikus egyházban
8 Erdő Péter első Lyoni Egyetemes Zsinaton (1245).2 Ez a jogi eszköz hatékonynak tűnt olyan személyek titkos bűncselekményei ellen, akik hittek a kánoni büntetések hatásában.3 A fenntartott bűnök intézményét viszont az egyetemes latin kánonjog mint olyat (ratione sui) már nem ismeri. A 982. kánon szerint tilos azt a gyónót feloldozni, aki egyházi hatóságnál hamisan vádolt meg egy ártatlan gyóntatót a hatodik parancsolat elleni bűnre való csábítás bűntettével. Csak akkor szabad feloldozni, ha előbb formálisan is visszavonta a hamis feljelentést, és kész jóvátenni a károkat. A Piusz-Benedek-féle Codexben (1917-es CIC 894. k.) ez volt az egyetlen fenntartott bűn4. A törvényhozó el akarta törölni ezt a fenntartást is, teljesen felszámolva ezzel az egyetemes latin egyházjogban ezt a jogintézményt5. A Codexben végrehajtott változtatás indokát az Apostoli Penitenciária javaslata világítja meg, mely az összes fenntartásokat feleslegesnek minősítette és hangsúlyozta, hogy a fenntartás célja a cenzúrák útján kellően elérhető6. Ellenben lehetségesnek tűnik egyes bűnök fenntartása akár a megyéspüspök részéről, akár általánosabb vonatkozásban a részleges jogban. A megyéspüspököt csakugyan megilleti a saját egyházmegyéjében „mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom, ami lelkipásztori feladatának gyakorlásához szükséges, kivéve azokban az ügyekben. .. melyek a legfőbb vagy más egyházi hatóságnak vannak fenntartva” (CIC 381. k. 1. §; LG 27). Mivel a latin Codex nem tiltja a megyéspüspöknek az egyes bűnök fenntartását, úgy tűnik, hogy a megyéspüspök akár ma is korlátozhatja ilyen módon a gyóntató felhatalmazását. 2. A keleti gyóntatási fegyelem A keleti egyházak közös jogában ismeretlenek az önmagától beálló (latae sententiae) büntetések, azonban létezik (vö. különösen CCEO 727-729. k.) a fenntartott bűnök intézménye. A keleti katolikus egyházak közös jogrendje tudatosan helyettesítette a fenntartott bűnök rendszerével az önmagától beálló büntetéseket, mivel ez utóbbiak jelenlétét a keleti Codexben a latinizáció jelének tartották. A keleti Codex átdolgozása számára 1974 március 18-23-án, a Keleti Codexet Átdolgozó Pápai Bizottság I. plenáris ülésén jóváhagyott irányelvek elrendelik, hogy „a keleti Codexben el kell törölni az összes önmagától beálló büntetéseket, mivel ezek nem felelnek meg a keleti hagyományoknak, ismeretlenek az ortodox egyházakban és a keleti katolikus egyházak fegyelmének a mai követelményekhez való alkalmazása szempontjából nem tűnnek szükségesnek”7. 4 A bűnök ratione sui cs ratione censurae fenntartásának történeti vonatkozásaihoz lásd pl. J. M. GONZALES DEL VALLE, El sacramento de la penitencia. Fundamentos historicos de su reguláción actual, Pamplona 1972; UA., Facultad de absolver, excomunión y reconciliación con la Iglesia en el nuevo Código, in Reconciliación y penitencia. V Simposio Internacional de Teológia de la Universidad de Navarra, cd. J. Sancho etc., Pamplona 1983, 941-955. 5 Communicationes 10 (1978) 49. 6 B. DUFOUR, La pénitence et l'onction des malades. Commentaire des Canons 959-1007 (Le nouveau droit ecclésial), Paris 1989, 89. 7 Nuntia 3 (1976) 9.
