Kánonjog 4. (2002)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Ritusközi (egyházközi) gyóntatási fegyelem a katolikus egyházban
RlTUSKÖZI (EGYHÁZKÖZI) GYÓNTATÁSI FEGYELEM A KATOLIKUS EGYHÁZBAN 15 nélkül lehetségesnek látszik, hogy a latin megyéspüspök fenntartsa magának azokat a bűnöket, amelyek a területén leginkább elterjedt sajátjogú keleti egyházakban fenntartottnak minősülnek. Ebben az esetben a fenntartás csak azokra az esetekre vonatkozna, amikor a gyónó az illető keleti egyházhoz tartozik. Ez az intézkedés korlátozná a gyóntatok felhatalmazását, és így az egyházmegye területén működő minden latin gyóntató számára kötelező lenne. Egy ilyen fajta tilalom természetét elemezve, két lehetőség kínálkozik: 1) vagy törvényhozói rendelkezésről, vagyis részleges törvényről van szó, mely így hasonló lenne a keleti jogban szereplő fenntartásokhoz, és amely a megyéspüspökök általános hatalma alapján lehetségesnek látszik (vö. 381. k. 1. §; CD 8a); 2) vagy legalábbis olyan közigazgatási intézkedésről van szó, melyről a 967. kánon 2. §-a megállapítja: „Akinek akár hivatalánál fogva, akár az inkardinációja vagy a lakóhelye szerinti helyi ordinárius engedélye alapján állandó gyóntatási felhatalmazása van, ezzel a felhatalmazással mindenhol élhet, hacsak a helyi ordinárius részleges esetben meg nem tiltja, a 974. kán. 2. és 3. §-ának fenntartásával”. Ilyen tilalom tehát nemcsak a megyéspüspöktől származhat, hanem más helyi ordináriusoktól is, és nemcsak egyes esetekre vonatkozhat, hanem „részleges” ( particularis) esetekre. Ilyen részleges esetek lehetnek például azok, amelyekben a keleti gyónó olyan bűnnel vádolja magát, mely saját egyházában fenntartottnak számít. Az ilyen esetekre szóló latin ordináriusi fenntartás szólhatna meghatározott időre, és lehetne újra meg újra meghosszabbítható24. Az ilyen tilalom hatása- a 974. kánonra való utalás alapján - az érvényes feloldozásra szóló felhatalmazás elvesztése lenne25. Ez esetben az ordinárius részlegesen megvonhatná a területén lévő összes latin papok gyóntatási felhatalmazását. Úgy tűnik, a latin jogban mindkét lehetőség rendelkezésre áll, vagyis mind olyan részleges törvény alkotása, mely a keleti hívők bűneinek fenntartását általános jelleggel elrendeli a latin Egyházban is, mind pedig a tilalom, illetve a latin gyóntatok felhatalmazásának korlátozása egyes területeken a latin helyi ordináriusok részéről. Ilyen intézkedéseket általában az illetékes keleti püspökökkel való tanácskozás után volna hasznos kiadni. Indokolt lehetne, legalábbis akkor, amikor részleges egyházi jogszabályról van szó, nem csupán közigazgatási intézkedésekről, a részleges törvényt a lelkipásztori egyöntetűség kedvéért, a püspöki konferencia keretében egyhangúan meghozni (vö. 455. k. 4. §). Természetesen a törvényhozó ilyenkor nem a konferencia mint olyan lenne, hanem a hozzá tartozó megyésfőpásztorok, ki-ki a saját területére nézve. 24 A részleges (particularis) kifejezés kánonjogi jelentéséhez lásd pl. K. MÖRSDORF, Die Rechtssprache des Codex luris Canonici (Görres-Gesellschaft, Veröffentlichungen der Sektion für Rechts- und Staatswissenschaft 74), Paderborn 1937 (uny. 1967), 45-48. Arról hogy a részleges esetek nem tévesztendők össze az egyedi (egyetlen!) esetekkel vö. J. McAREAVEY, Ad can. 967, in The Canon Law. Letter and Spirit. A Practical Guide to the Code of Canon Law, ed. G. SHEEHY-R. BROWN-D. KELLY-A. MCGRATH, London 1995, 529, nr. 1897 („As in § 1 such a refusal may be made only 'in a particular case1, i. e. where a priest, or perhaps a group of priests, is deemed unfit to hear confessions”). 25 Vö. Communicationes 10 (1978) 59; McAREAVEY, Ad can. 967, in The Canon Law. Letter and Spirit (vö. 24. jegyz.), 529, nr. 1897.
