Kánonjog 3. (2001)
JOGSZABÁLYOK - Új jogszabályok III. Az Apostoli Szentszék főbb dokumentumai, 1999. VII. 17-2001. V. 4.
58 Jogszabályok san hirdették szüntelenül, megfelelően hosszú időn át. Ezt tanították a Péter székével szeretetközösségben lévő püspökök, ezt szögezi le a Katolikus Egyház Katekizmusa. 3. Ioannes Paulus II, Alloc. Ad Congregationis Pro Doctrina Fidei sodales, 2000.1. 28, in AAS 92 (2000) 356-359. Tartalma: A pápa beszéde a Hittani Kongregáció tagjaihoz. Az egyház hitével tehát ellenkezik az az elmélet, amely Krisztus kinyilatkoztatásának korlátozott jellegét vallja, azt hirdetve, hogy a kinyilatkoztatást más vallások tanai egészítik ki. El kell utasítani azt a közömbös gondolkodásmódot, amelyet vallási relativizmus hat át, és amely azt vallja, hogy egyik vallás annyit ér, mint a másik.” Igaz, a nem keresztények is eljuthatnak az örök életre a kegyelem hatására, ha „őszinte szívvel keresik Istent és arra törekszenek, hogy teljesítsék akaratát.” Hiányos helyzetben találják tehát magukat azokhoz képest, akiknek az egyházban rendelkezésükre áll az üdvözítő eszközök teljessége. A szentatya végül elismeréssel állapította meg, hogy a Hittani Kongregáció, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsával együtt nagy mértékben hozzájárult a megiga- zulás tanáról tavaly október 31-én Augsburgban aláírt egyezmény létrejöttéhez. Szolgálatuk azt segíti elő, hogy Krisztus kinyilatkoztatása a történelemben továbbra is az egész emberiség vezércsillaga legyen 4. Ioannes Paulus II, Nuntius ob diem ad pacem fovendam, 1999. XII. 8, in AAS 92 (2000) 359-371. Tartalma: A pápa 2000. január 1-re írt békeüzenete. A szentatya mindenkinek azt mondja, hogy a béke lehetséges: a béke Isten ajándéka, de nap nap után az igazságosság és a szeretet emberi tetteivel is építenünk kell azt. A pápa a fegyverek helyett a párbeszédet, a megbékélést, a békeközvetítést ajánlja a konfliktusok megoldására. A lehető legteljesebben az ENSZ idevonatkozó jogszabályaira kell hagyatkozni és a nemzetközi jog keretében még hatékonyabb eszközöket és módszereket kell keresni. A szentatya érinti még a szolidaritás, az igazságosság, a méltányosság kérdését és figyelmeztet rá: emberek milliárdjainak szegénysége ma sokkal inkább mint valaha, kérdőre vonja az emberi és keresztény lelkiismereteket. A szegények jogosan várják el, hogy részesülhessenek az anyagi javakból, hogy gyümölcsöztethessék képességeiket és így igazságosabb és virágzóbb világ teremtődjék meg. 5. Ioannes Paulus II, Adhort. Ap. Post Synodum pro Asia, 2000. XL 6, in AAS 92 (2000) 449-528. Tartalma: A pápa szinódus utáni apostoli buzdítása. 6. Ioannes Paulus II, Nuntius ad E. P. D. Penitentiarium maiorem, 2000. IV. 1, in AAS 92 (2000) 635-639. Tartalma: le kell győzni azt a ma eléggé elterjedt irányzatot, amely ki akar zárni minden üdvös közvetítést és a bűnbánó egyént kizárólag Istennel akarja közvetlen kapcsolatba hozni. A Jubileumi Év egyik gyümölcse az lehetne, hogy a keresztény hívek visszatérnek a gyónás szentsége gyakorlatához. 7. Congr. Pro Doctr. Fid., Deci. Dominus lesus, 2000. VIII. 6, in AAS 92 (2000) 742-765. Tartalma:. A Hittani Kongregáció dokumentuma Jézus Krisztusnak és az Egyháznak egyetlenségéről és egyetemes üdvözítő mivoltáról.