Kánonjog 3. (2001)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Paphiány és lelkipásztori ellátás - Egyházjogi szempontok egy aktuális problémához
12 Erdő Péter jognál fogva, minden jogügyletben a plébános (532. k.). Mint hivatalos egyházi jogi személy (vő. 116. k. 1. §) a plébánia magának a hierarchikus struktúrának része. így a plébánia tulajdonában lévő javak egyházi javaknak minősülnek, melyeket a plébános az Egyház nevében kezel (1257. k. 1. §; 1279. k. 1. §). A Codex leszögezi, hogy vannak olyan testületek a plébánián, amelyeket meg lehet, vagy meg kell alakítani, s amelyek a plébános munkáját segítik. Tehát az Egyházi Törvénykönyv a plébániai közösség vezetésének és struktúrájának alapjait is tartalmazza. Felsorolja a Codex a plébános feladatait is (528-535. k.). III. AZ ALAPVETŐ MODELL A hatályos Codex alapvető modellje az egy papra, mint saját pásztorra bízott egy plébánia. Több plébánia, ha nem is külön rendelkezés, de a feladat természete folytán összeférhetetlen tisztségeknek tűnne, hiszen pl. mindegyikben kötelező lenne a helybenlakás (vö. 533. k. 1. §).7 E szabály alól látszik kivételt tenni az 526. k. 1. §-a, mely szerint egy plébános csak egy plébánia gondozását lássa el, bár paphiány vagy más körülmények miatt több szomszédos plébánia gondozása is rábízható. Az ilyen rábízásról Jean-Claude Périsset azt állítja, hogy ilyenkor e papra nem több hivatal van rábízva, vagyis hogy ilyenkor a plébániák ideiglenesen egyetlen plébániának számítanak, melynek egyazon pap valódi, teljes jogú plébánosa.8 Ennek azonban ellentmond a plébánia tartós jellegű megalapításának kívánalma (515. k. 1. §), valamint az egyetlen plébánia egyetlenjogi személyisége (pl. 515. k. 3. §), mely az egyetlen papra való puszta rábízástól külön intézkedés nélkül még nem jelenik meg. Ugyanígy nem mentesül a pap a több anyakönyv és több pénztárkönyv vezetésétől sem (vö. pl. 535. k. 1. §). Ha pedig a plébániák jogi különállása megmarad, az esetleges pusztán teológiai egyesülés nem jut láthatóan kifejezésre. Ilyen esetekben tehát indokolt az illető papot az egyik plébániára plébánosnak, a többire pedig plébániai kormányzónak kinevezni (539-540. k.). Ez a hazánkban legelterjedtebb módszer a paphiány miatt a lelkipásztori ellátás megszervezésére, s ezt „oldailagos ellátásnak” nevezik. Sok teológiai és gyakorlati hátránya van: nincs minden közösségnek külön saját pásztora, pedig ezt a plébánia fogalma kívánná; rendkívül sok adminisztrációs többletterhet jelent a pap számára; mivel pedig ez az intézményes forma rövid, átmeneti időre szóló jellegű, ha tartós állapottá válik, ellenkezik a 151. k. előírásával, mely megkívánja, hogy teljes lelkipásztori gondozással járó hivatal betöltését ne halasszák el sokáig. Márpedig a plébániai kormányzó által igazgatott plébánia jogilag üresedésben van, mert nincs valódi plébánosa. Világos tehát, hogy a gondot a paphiány tartóssága és várható növekedése okozza. Itt nem rövid, átmeneti megoldásokról van szó, hanem egy átmeneti forma tartóssá válásáról, ami teológiailag és gyakorlatilag eléggé tökéletlen megoldás. Ha egy papra túl sok plébánia oldailagos ellátásának terhe hárul, jelenléte egyre inkább csupán névlegessé válik. Ugyanez a papság irreális sze7 Vö. ERDŐ P., De incompatibilitate officiorum, specialiter paroeciarum. Adnotationes ad cam. 152 et 526, in Periodica 80 (1991) 499-522. 8 La paroisse, Paris 1989, 85.
