Kánonjog 2. (2000)

KÖZLEMÉNYEK - II. János Pál pápa motu proprio kiadott apostoli levele: A püspöki konferenciák teológiai és jogi természetéről

Kánonjog 2 (2000) 97-109. Közlemények II. JÁNOS PÁL pápa motu proprio kiadott apostoli levele A PÜSPÖKI KONFERENCIÁK TEOLÓGIAI ÉS JOGI TERMÉSZETÉRŐL I. Bevezetés 1. Az Úr Jézus az apostolokat „kollégium, azaz állandó csoport formájában alapította, melynek fejévé a közülük választott Pétert tette.”1 Nem egymástól függetlenül hívta és küldte őket, hanem úgy mint Tizenkettőt, ahogy ezt az evan­géliumok hangsúlyozzák az ismételten használt „egy a Tizenkettő közül” kifeje­zéssel.2 Valamennyiükre rábízta a küldetést, hogy hirdessék Isten országát3 és nem egyenként, hanem kettesével küldte őket.4 Az utolsó vacsorán Jézus az Apostolok és azok egységéért imádkozott az Atyához, akik az ő szavukra hinni fognak Benne.5 Föltámadása után és mennybementele előtt az Úr megerősítette Pétert főpásztori hivatalában,6 és rábízta az Apostolokra ugyanazt a küldetést, amit Ő kapott az Atyától.7 Pünkösd napján, amikor leszállóit a Szentlélek, az apostoli Kollégium a Vi­gasztalótól eredő új életerővel jelent meg a nyilvánosság előtt. Péter „a többi tizeneggyel előlépett”,8 beszélt s sokasághoz és sok hívőt megkeresztelt; az első közösség egy volt az Apostolok tanításának hallgatásában9 és tőlük kapták a lelkipásztori problémák megoldását;10 a Jeruzsálemben maradt Apostolokhoz fordult Pál, hogy biztosítsa a velük való közösséget, nehogy hiába fáradozzék.11 Az osztatlan testület tudata akkor is megnyilvánult, amikor fölvetődött a kérdés, hogy a pogányságból megtérteknek meg kell-e tartaniuk a Régi Törvényt, vagy sem. Akkor az antiochiai közösségben „elhatározták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen föl Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az 1 Vö. LG 19; Mt 10, 1-4; 16, 18;Mk3, 13-19; Lk 6, 13;7n21, 15-17. 2 Vö. Mt 26, 14; Mk 14,10. 20. 43; Lk 22, 3. 47; Jn 6, 72; 20, 24. 3 Cfr Mt 10. 5-7; Le 9, 1-2. 4 Vö. Mk 6,7. 5Vö. Jn 17, 11. 18.20-21. 6Vö. Jn21, 15-17. 7 Vö. Jn 20, 21; Mt 28, 18-20. 8 ApCsel 2, 14. 9 Vö. ApCsel 2, 42. 10 Vö. ApCsel 6, 1-6. 11 Vö. Gál 2, 1-2.7-9

Next

/
Oldalképek
Tartalom