Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: A keleti vegyesházasságok törvényes formái (CIC 1127. kán. 1. §) - A hatályos latin normatíva ökumenikus vetületei
50 Szabó Péter A dekrétum konkrét szóhasználata azonban -mindenekelőtt a „szent szolgálattevő jelenléte” kifejezés alkalmazása- már a zsinat alatt is komoly viták tárgyát képezte. Minthogy e zsinati terminuszt latin kodifikáció nem pontosította kielégítő módon, nem meglepő, hogy a CIC 1127. kán. 1. § értelmezése kapcsán e diszkussziók a kánonjogi szakirodalomban mindmáig továbbgyűrűztek. I. A HATÁLYOS JOG ELŐÍRÁSAI ÉS AZOK ELTÉRŐ MAGYARÁZATAI A keleti katolikusokról szóló határozat vegyes házasságokra vonatkozó rendelkezését (OE 18) a hatályos latin kódex minimális módosításokkal veszi át. A CIC 1127. kán. 1. § szerint „ ...ha katolikus fél köt házasságot keleti rítusú akatolikus féllel, akkor a házasságkötés kánoni formája csak a megengedettség feltétele, az érvényességhez pedig szent szolgálatot teljesítő személy részvétele szükséges, megtartva a jog egyéb előírásait”. A párhuzamos keleti norma, a CCEO 834. kán. 2. §-a esetében a zsinati szövegtől való eltérés mértéke már jelentékenyebb. Ez a kánon ugyanis, az „interventus ministri sacri” általános jelentéstartalmú kifejezés alkalmazása helyett sokkal konkrétabban fogalmazva, papi áldást (benedictio sacerdotalis) ír elő a szóban forgó házasságok érvényességi feltételeként. A CIC 1127. kán. 1. §-ának értelmezése vonatkozásában a szerzői vélemények távolról sem állnak összhangban egymással. Az egyik -úgy tűnik a szerzők többsége által képviselt- véleménycsoport szerint a keletiekről szóló zsinati határozat a keleti akatolikusokkal kötött vegyes házasság esetén a kánoni formára vonatkozó valamennyi érvényességi kikötést meg kívánta szüntetni. Ilyen értelemben írja Luigi Chiappetta, hogy a szent szolgálattevőnek, azaz a püspöknek, áldozópapnak vagy diakónusnak, aki ez esetben lehet akár katolikus akár ortodox, nem volna szüksége esketési felhatalmazásra sem. Eszerint az esketőt a felek teljesen szabadon választhatnák, sőt az 1108. kán. 2. § szerinti aktív közreműködés sem lenne érvényességi feltétel. Ha az aktív közreműködés pasztorális szempontból kétségtelenül hasznos is, véli az idézett szerző, jogi szempontból elégséges lenne a pusztán passzív jelenlét is.1’1 A mondottakból az is következne, hogy egy keleti akatolikussal kötendő vegyesházasság esetén a katolikus diakónus előtti kötés is érvényes lenne, akkor is ha az esketési felhatalmazással sem rendelkezik az adott fél vonatkozásában, sőt e házasság a közreműködés szempontjából még akkor is érvényes volna, ha a diakónus csak 10 11 bár a keleti tradíció szellemének pontosabban felel meg, mégis helytelen, mert az eredeti szövegben praesentia ministri sacri kifejezés szerepel; vö. A II. Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Cserháti, J. - FÁBIÁN Á. (szerk.), Budapest 31986, 361. 10 „...il ministro sacro -vescovo, presbitero, diacono- puö essere sia cattolico che ortodosso. Non è necessaria alcuna carica o delega, per cui puö essere scelto dagli stessi contraenti. Non si richiede neppure un’assistenza attiva, a norma del can. 1108, § 2, anche se pastoralmente opportuna. Giuridicamente è sufficiente la sola presenza”; L. Chiappetta, Il matrimonio nella nuova legislazione canonica e concordataria. Manuale giuridico-pastorale, Roma 1990, n. 964, 327; hasonló értelemben magyarázta pl. C. PUJOL, Decretum Concilii Vaticani 11 «Orientalium Ecclesiarum». Textus et Commentarium, Romae 1970, 132.
