Kánonjog 2. (2000)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A házasság kánonjogi arculata a történelemben
36 Erdő Péter feltűnik és kiterjed egy olyan érvénytelenítő házassági akadály, amelyet immár az Egyház saját hatalma hoz létre vagy legalább határoz meg. Hasonló jelenség figyelhető meg a nőrablás, valamint a szerzetesek házassága tekintetében, melynek értékelését és megítélését egyes kapitulárék a püspököknek tulajdonítják.72 A házasság létrejöttét illetően, bár ebben a korban még hiányoznak az értekezések arról a problémáról, hogy mikor jön létre a házasság mint szentség, megjelennek olyan tekintélyes vélemények, így főként Reimsi Hinkmár elmélete, amelyek szerint a felbonthatatlanság a házastársak testi egyesüléséhez kapcsolódik,73 az uralkodó felfogás mégis az I. Miklós pápa által megfogalmazott hivatalos álláspont, mely szerint a házassághoz elegendő a felek beleegyezése akkor is, ha hiányoznak a szertartások és a testi egyesülés.74 Ez a kánonjogi felfogás fokozatosan felváltotta a germán szemléletet, amely inkább a családfők beleegyezését kívánta meg.75 HL A HÁZASSÁG FELETTI EGYHÁZI JOGHATÓSÁG ELSŐDLEGES ÉRVÉNYESÜLÉSÉNEK KORA A XI-XII. századtól fogva a házassági kérdések többségében - legalábbis Nyugaton - a kánonjog volt a meghatározó. Ugyanebben az időben kifejlődött az Egyház saját házasságjogának teljes rendszere, valamint a házassági ügyekben való egyházi bíráskodás.76 Az Egyház fő törekvése az volt, hogy érvényt szerezzen a Krisztus tanítása szerinti felbonthatatlanságnak. 1. A beleegyezés szerepe I. Miklós idézett válaszából kiindulva a középkori Egyház a házasság létrejöttéhez szükségesnek tartotta a felek beleegyezését.77 A XII. századi bolognai iskola, sőt már maga Gratianus78 szerint azonban a házasság létrejöttének folyamata a desponsatióval kezdődött (matrimonium initiatum) és a testi egyesüléssel vált teljessé (matrimonium ratum [!] - a mai egyházjog a matrimonium 138-139. 12 Vö. Hlotarii et Karoli conventus, cap. 8; vö. IMBERT 30. 73 Vö. Imbert 35. 74 JE 2812 (866); Nicolaus capitulis 106 ad Bulgarorum consulta respondet, in Monumenta Germaniae Historica, Epistolae VI, ed. E. Dümmler, E. Perels et alii, Berlin 1925, 569-570 (dny. 1978). 75 Vö. pl. W. PREVENIER - Th. de Hemptinne, Ehe. C. Ehe in der Gesellschaft des Mittelalters, in Lexikon des Mittelalters, III, München - Zürich 1986, 1635. 76 Az Egyház bírói illetékességének előzményeiről lásd Imbert 56-60. 77 A Gratianus előtti különféle kánonjogi gyűjtemények álláspontjáról lásd pl. G. PICASSO, I fondamenti dei matrimonio nelle collezioni canoniche, in Matrimonio nella società altomedievale. Settimana di studio XXIV, Spoleto 1976, Spoleto 1977, I, 193-231; B. BASDEVANT-GAUDEMET, Le mariage d’après la correspondance d’Yves de Chartres, in Revue historique de droit français et étranger 61 (1983) 195-215. 78 Lásd főként a következő dictumokat: C.27 q.2 p.c.34; C.27 q.2 p.c.39 és C.28 q.l p.c.17. Vö. J. GAUDEMET, Sur trois „Dicta Gratiani" relatifs au „matrimonium ratum", in UA., Sociétés et mariage, Strasbourg 1980, 379-391.
