Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint 59 5) Magánál a jognál fogva szükségszerűen követi szüleit (és nemcsak az átlépésre válik jogosulttá mint az eddig sorolt esetekben) az a tizennégy éven aluli gyermek, akinek azonos rítusú szülei térnek át más sajátjogú egyházba, avagy vegyes rítusú házasság esetén azon szüleje tér át a házastársa szerinti rítusra akinek rítusát eddig követte. A tizennégy éven aluli ugyanígy követi a rítust váltó katolikus felet vegyes házasság {matrimonium mixtum) esetén is (CCEO 34. kán. - CIC 112. kán. 1. §). Értelemszerűen automatikus rítusváltoztatás áll be valláskülönbséggel kötött házasság esetén történő rítusváltoztatásnál is. Ha viszont két katolikus szülő közül csak egyik változtatna rítust, a már megkeresztelt tizennégy éven aluli gyermek csak abban az esetben követi az átlépő felet, ha e tekintetben mindkét szülő formálisan is kinyilvánította egyetértését. Az itt felsorolt módokon automatikusan rítust váltott személyeknek tizennégy éves koruk után -értelemszerűen egy alkalommal-jogukban áll visszatérni eredeti rítusukra (CCEO 34. kán. b). 6) A katolikus egyházzal teljes közösségre lépő nem katolikus keresztényeknek meg kell őrizniük saját rítusukat, azaz a rítusuknak megfelelő párhuzamos katolikus sajátjogú egyházba kell felvételüket kérni (CCEO 35. kán.). 7) A rítusváltoztatás azon pillanattól lép hatályba, amikor az arra a jog vagy külön hatósági intézkedés alapján feljogosított személy a választott egyház helyi hierarchája, paróchusa vagy ezek megbízottja és két tanú előtt formálisan kinyilvánítja rítusváltoztatási szándékát (CCEO 36. kán.). A sajátjogú egyházhoz való csatlakozást -történjen az akár keresztelés, akár rítusváltoztatás vagy katolizálás kapcsán- minden esetben be kell jegyezni vagy jegyeztetni az érintett személy keresztelési anyakönyvi adatai közé. V. ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK A RÍTUSTÖRVÉNYEK ÖSSZKÉPÉHEZ 1) A II. Vatikáni Zsinat tanításában a keleti katolikus egyházak szerepe jelentősen felértékelődött. Míg korábban e közösségeket inkább az egyházat ékesítő “díszekként”1" értékelték, addig ma jelentőségüket abban látjuk, hogy rítusaik a katolikus kommúnión belül sajátosan annak a hagyománynak az élő tanúi, mely az apostoloktól az egyházatyákon keresztül jutott el hozzánk, s amely az egyetemes egyház Istentől kinyilatkoztatott, osztatlan örökségének része (OE 1). Nem véletlen hát, hogy az utolsó egyetemes zsinat ezen közösségek virágzását - s nem puszta fennmaradását"2- óhajtotta (OE 1). Ezen szellemi és egyházi örökséget -mely révén a keleti egyházak jelentős szolgálatokat tettek az egyetemes egyháznak- a zsinat határozottan Krisztus egyetemes Egyháza sajátjának vallja (OE 1 és 5), és előírja, hogy világszerte gondoskodni kell valamennyi egyház növekedéséről és védelméről (OE 4). lnA régi jog megfogalmazásai ezt sejttették; vö. pl. CS can. 1 — § 1. Orientales ritus, quorum augusta antiquitas et praeclaro est ornamento Ecclesiae omni... 112 A CCEO 39. kánonjának redakciótörténete világosan jelzi, hogy a kodifikáció szándéka szerint a keleti rítusok megőrzése nem pusztán a pillanatnyi helyzet konzerválását kell hogy jelentse csupán, hanem ezen közösségek kibontakoztatását is; vö. Nuntia 22 (1986)35.'
