Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint 55 nonjában előírt kötelezettség alól minden hierarcha felmentést adhat.103 Másrészt felvethető, hogy vajon nem volna-e érdemes e kérdéskör tekintetében is alkalmazni a rítusváltoztatásnál már gyakorlatban levő eljárásbeli könnyítést? Mint láttuk, a katolikus egyházon belüli státuszváltoztatás elbírálása és ügyintézése - jóllehet ott a szentszéki beleegyezés érvényességi feltételként szerepel - ma már az érintett megyéspüspökök hatáskörébe van utalva. Logikusnak tűnne, hogy -a CCEO 32. kán. 2. §-ához hasonló vélelem alapján- a sajáttól eltérő rítus szerinti Egyházba való katolizálás engedélyzése is helyi szinten legyen bonyolítható. III. Eljárásmód és regisztráció A rítusváltoztatás engedélyezése tehát Magyarországon (legalábbis latin - magyar-bizánci rítusú keleti katolikus viszonylatban) pusztán az érintett megyéspüspökök közreműködésével is elnyerhető. A sajátkezűleg aláírt kérelem benyújtása azon megyéspüspökhöz látszik célszerűnek, akinek az egyházához a kérelmező csatlakozni kíván. Hacsak kifejezetten külön ellentétes rendelkezés nincs, a sajátjogú egyházbeli tagság megváltozása azon pillanatban realizálódik, amelyikben a jognál fogva vagy külön hatósági intézkedés révén felhatalmazott személy törvényes módon kinyilvánítja átlépési szándékát (CCEO 36. kán. a).104 Ezen akaratnyilvánításnak -hacsak a szentszéki leirat kifejezetten másként nem rendelkezik- az új egyház szerinti hierarcha, saját paróchus, vagy az előbbiek valamelyike által megbízott más pap és két tanú előtt kell történnie (CCEO 36. kán. b). Minthogy a latin kódex e kérdésről megintcsak nem rendelkezik, mint hasonló esetre hozott törvény, hívei rítusváltoztatása esetén is a keleti norma szerinti eljárás alkalmazandó (vö. CIC 19. kán.). Ha a két megyéspüspök írásbeli egyetértése megszületett, az átlépéshez szükséges akaratnyilvánítás történhet az új megyéspüspök vagy a lakóhely szerint a váltás pillanatában saját pásztorrá váló paróchus előtt. Ezen akaratnyilvánítás formáját -minthogy arról a kódexbeli jog nem szól- ugyancsak részleges jognak kellene pontosítani. Amennyiben a jog erejében történő ritusváltásról van szó, az átlépés alkalmából kiállítandó okiratban az átlépőnek egyrészt ki kell nyilvánítania, hogy élni kíván az adott Codex megfelelő számú kánonjában kilátásba helyezett lehetőséggel, másrészt fel kell tüntetni azt az anyakönyvi iktatószámot is, mely egyértelműen bizonyítja a szóban forgó személy átlépési jogosultságát. Amennyiben egyedi hatósági felhatalmazás az átlépés jogalapja, az okiratban -a felhatalmazó hatósági intézkedés kiadójának és számának feltüntetése mellett- az átlépőnek nyilatkoznia kell, hogy az így elnyert eseti jogosultsággal élni kíván és a jelen pillanattól az engedélyezett, “x” sajátjogú egyház tagjának tekinti magát. Az okiratot a nyilatkozón túl -a hiteles103 CCEO 1496. kán.; vö. CIC 14. kán. (Tudomásunk szerint az Apostoli Szentszék a más rítushoz való csatlakozási kérelmeket rugalmasan bírálja el, azaz megvalósul a ténykétség esetén adandó felmentéshez kikötött, azonos szentszéki gyakorlat feltétele.) 104 Nyilvánvalóan elkerüli J. Canosa figyelmét ez a jogszabály amikor azt írja, hogy a rítusváltoztatás az arra vonatkozó leirat hatóság részéről történő aláírásának pillanatában -következésképpen automatikusan- realizálódik; vö. Canosa, La presunzione (vö. 88. jegyzet), 624.