Kánonjog 1. (1999)
TANULMÁNYOK - Szabó Péter: Sajátjogú egyháztagság a hatályos jog szerint (CIC 111-112. és CCEO 29-39. kk.)
46 Szabó Péter II. 2. A sajátjogú egyháztagság elnyerése “rítusváltoztatás” révén A sajátjogú egyháztagság elnyerésének második alapformája az az eset, amikor katolikus krisztushívő csatlakozik más sajátjogú egyházhoz. (Korábbi szó- használattal e jogcselekményt nevezték “rítusváltoztatásnak”.) A sajátjogú egyház határainak érvényes megváltoztatása a dolog természeténél fogva a Legfőbb egyházi hatóság illetékességi köre. Ezen elv nemcsak a geográfiai,50 hanem a személyi határokra is vonatkozik. A keleti norma e tekintetben -akárcsak korábban- ma is egyértelmű, amennyiben “senki sem képes az Apostoli Szentszék beleegyezése nélkül másik sajátjogú egyházba érvényesen átlépni”.51 Az idézett szentszéki konszenzus ugyanakkor nemcsak egyedi hatósági intézkedés formájában jelenhet meg, hanem egy személy -meghatározott körülmények fennállása esetén- magánál a jognál fogva is képes lehet más sajátjogú egyházba átlépni. A hatályos jog szerint ilyen körülménynek minősülnek (1) a vegyes rítusú házasságnak, illetve (2) a szülők státuszváltásának egyes esetei. A sajátjogú egyháztagság megváltoztatását eszerint két fő típusra oszthatjuk, attól függően, hogy valaki a jog által kilátásba helyezett különleges körülmények fennállásából adódóan automatikusan képes-e ezen cselekményre vagy pedig külön egyedi hatósági felhatalmazásra van szüksége.52 A sajátjogú egyháztagság megváltoztatásával kapcsolatban az alábbi pontok kiemelése látszik hasznosnak. 11.2.1 A sajtjogú egyháztagság megváltoztatása törvényi felhatalmazás alapján 1) A családok rituális egységének előmozdítására vegyes rítusú katolikusok közti házasságoknál bizonyos esetekben maga a jog hatalmazza fel a feleket a házastárs sajátjogú egyházába való automatikus áttérés lehetőségére. Függetlenül a latin kódex 112. kán. 1. § 2° fogalmazásmódjától, vegyes rítusú katolikus házasságok esetén a keleti egyházhoz tartozó felek közül (legyen szó akár a latin, akár más keleti katolikus egyházhoz való csatlakozás szándékáról) automatikus átlépésre csak a nő jogosult (CCEO 33. kán.). A latin felek esetében viszont -minthogy a rájuk vonatkozó kánon, különböztetés nélkül, a házastárs átlépési lehetőségét említi, míg a keleti csak a nőéP- a szóban forgó csak vitatható, hogy az érvényesség érdekében lehetséges-e (vagy legalábbis megengedett-e) a köztévedés szándékos kiváltása vagy kihasználása olyan esetben, amikor annak indoka csak az volna, hogy a szentségkiszolgáltatás a kérelmező által immár megszokott szertartás szerint történhessen; vö. még Erdő, Egyházjog (vö. 34. jegyzet), 123-124. 50 Vö. CCEO 146. kán. 2. § b. 51 CCEO can. 32 — § 1. Nemo potest sine consensu Sedis Apostolicae ad aliam Ecclesiam sui iuris valide transire; vö. 50. köv. oldal, valamint OE 4: az Apostol Szentszék, mint “az egyházközi kapcsolatok legfőbb döntőbírója”. 52 A rítusváltoztatás történetének áttekintésével kapcsolatban lásd pl. M. Rizzi, Transitus ritus, in Dictionarium morale et canonicum, P. Palazzini (ed.), vol. IV, Roma 1968, 536-547; Bassett, The Determination (vö. 2. jegyzet), 139-175. 53 CIC can. 112 — § 1 2° coniux qui, in matrimonio ineundo vel eo durante, ad Ecclesiam ritualem sui iuris alterius coniugis se transire declaraverit, matrimonio autem soluto, libere potest ad latinam Ecclesiam redire; szemben a keleti jog szövegével: CCEO can.
