Hittudományi Folyóirat 24. (1913)
Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről
A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL 539 oly szép, oly zöld; minden virágzik és illatozik. Ilyen mű- vekben virágzott ki a középkor Európában! Ez az utolsó és zavartalan kicsendülése azoknak a csodás hangoknak, amelyeket szent Ferenc és Suzo az égből ellestek és nekünk adtak. Ám mikor a misztikának művészetet ihlető erejét így kiemelem, nem akarom a fogalmi gondolkodásnak a tulaj- donképeni bölcseletnek megtermékenyítő erejét elmellőzni, elhallgatni. A mai bölcselőnek, aki a középkori gondolko- dást csak törmelékeiben ismeri, az egész iskolás bölcselet úgy tűnhetik föl, mint fogalomgyártás és logikai szőrszál- hasogatás és a természet határain kívül eső problémák elméleti tárgyalása. Tagadhatatlan, sok középkori elméiké- dés nem érdekli a mai embert, a mai bölcselőt. Főkép a csillagászati és világtani tanítások a mi tudományos állás- pontunkból kifolyólag túlhaladott álláspontok. És mégis azokban a gondolatokban sok költészet, sok képzeletet ger- jesztő szemlélet volt, amely a száraz logikai, ismereteimé- leti, lélektani kérdéseket erővel, életmelegséggel áthatotta. Ha elgondolom, hogy a csillagok halhatatlan lények voltak, amelyeket egy-egy szellem gondolatával hajtott; ha elgon- dolom, hogy ezekben a felső égi körökben ők a tökéle- tesség fölfelé haladó útját látták, amelynek végső pontján, az empireumban, volt a «megismerés megismerése», az első mozgató; ha elgondolom, hogy ebből az első mozgatóból erők sugároznak le az égi körökön keresztül a földre és ezek az erők vágyakat gerjesztenek az egész mindenségben a primus motor iránt, akkor úgy érzem, hogy a világot képző körök be vannak ágyazva a minden átölelő, mindent magában foglaló isteni életbe. Bölcsesség, ismeret, szeretet, tökéletesség, életfolyamatok végső gyökerüket Istenben bir- ják; belőle élünk és felé törekszünk. Az arabs bölcseletnek veszedelmes tana, hogy ezen földi életben, a hold alatti égi körben csak egy értelem van, amelyből minden emberi test a maga tehetsége szerint osztozik és részel, azt fejezi ki, hogy a mi gondolkodásunk nem emberi, hanem az isteni erőnek megnyilvánulása, tehát isteni belátással bírunk.
