Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Trikál József: Tanulmányok a középkor keresztény bölcseletéről

A KÖZÉPKOR KERESZTÉNY BÖLCSELETÉRŐL 527 mint jó pásztor áll bárányai között. Az elfogulatlanság és ártatlanság mez nélkül is ábrázolja alakjait, de távol minden érzékitől és idegingertől. Virágok, gyümölcsfüzérek, fák, állatok, szárnyaslovak, geniusok, lenge vonalak hozzáillenek a zsenge, örökszépet vágyó, halhatatlanságért epedő lélek- ,hez. Mindaz, amivel a pogány művészet bűbájos álmokat elővarázsolt és a mindennapi élet laposságát valami felsőbb- rendű lét elfinomult boldogságával bearanyozta, össze- hangzott a keresztény lélek apokaliptikus fényt, ragyogást, gyönyört, boldogságot váró hangulatához. Az apokalipszis sejtelmes világa és a mítoszok csodálatosat kifejező élete lélektani kapcsolatba olvadhattak egymással és az utóbbiak- bán rejlő tanulság megérzékíthette a keresztény tant is. A katakombák képeinek ne nézzük művészi értékét, hanem belső szellemét, a gondolatot, amelyet kifejezni akartak és akkor azok a keresztény léleknek, reményeinek és hitének, életfölfogásának és vallásos meggyőződésének lesznek ki- fejezői. A hit és remény együttvéve pedig életbölcsesé- gének is tükrei. A bölcselet alapelvei a hit főtanításaival érintkeznek. Aki lélekelemzés nélkül szemléli a művészet ezen alkotásait, hamarosan kész az ítélettel, hogy a katakombák művészete nem keresztény művészet. Összetéveszti a technikát a technikussal, a kifejezést a kifejezővel. Ám nemcsak azt kell néznünk, hogyan beszél a művész, hanem mit mond. íme Muther, a kitűnő művészetíró a katakombák és a bizánciak művészetében semmi keresztény hatást nem lát és mégis mily ragyogó és pazar stílussal beszéli el, hogy mit is mondanak a képek. Vagyis nemcsak a kivitelre, hanem a kifejező lélekre is néz. Valóban a keresztény művészet méltatásában sohasem a kivitelre, hanem a művész lelkére, szemléletére helyezzük a súlyt. A kivitel a művészet egyetemes fejlődésével van kapcsolatban, de a művészi látás, a vallás tárgyainak poetikus elgondolása az egyéni, az Istentől ihletett művésziélek ki- sugárzása. Nagy Konstantin a kereszténység történetében győzelmes

Next

/
Oldalképek
Tartalom