Hittudományi Folyóirat 24. (1913)

Dr. Kmoskó Mihály: Assyria újabb uralkodóinak assuri föliratai

26 DR. KMOSKÓ MIHÁLY 11 lábaimhoz borultak. Nehéz adót szedtem, a négy világ- rész királyaira 12 kivetettem, az összes ellenségekre halálos félelmet szór- tam. Aranyat, ezüstöt, holmit, kincseket 13 népeket, kicsinyt, nagyot, lovakat, szarvasmarhát, apró- marhát, nehéz zsákmányukat, melynek nincsen száma, 14 Assur városába zsákmányul hurcoltam, pasákat, hely- tartókat, várparancsnokokat országaik élére 15 állítottam, uram, Assur isten igáját rájuk helyeztem, állandó járandóságát, [dézsmáját] 16 a nagy isteneknek, az én uraimnak, megállapítottan^ uraságom adóját és adományát örök időre 17 évenként, elévületlenül rájuk kivetettem, (mire ők) igámat húzták. Azokban a napokban 18 Assur isten magasztos házát, amelyet Szalmanaszar, Adad-nirári fia, Arik-dén-ilu unokája 19 ősöm, annakelőtte emelt, (utána pedig) roskadozó álla- pótra, vénségre jutott, azt a házat leromboltam 20 alapépítményét elértem, alapjait hatalmas kősziklákkal a hegyek sziklái tömörségéhez hasonlóan újonnan 21 alapjaitól kezdve egészen vakolatáig összefűztem, befe- jeztem, Sirara országából való magas cédrusgerendákkal, 22 amelyeket hadi utam folyamán vágtam ki, befödtem, cyprusfa ajtószárnyakat, amelyek illata 23 jó, aranykeretbe foglaltam, kapuikba beakasztottam. Uramnak, Assurnak lakóhelyét, arannyal bevontam 24 Lahmu és Kuribu isteneket, fényes aurichalcumból, két oldalt fölállítottam. Assurnak, az én uramnak kápol- nája házában 25 aranyszobrokat, a tenger alkotását, a baloldali lakásban fölállítottam, a falakat földiszítettem, hajnalhoz hason- lóan formáltam. 25. Az arany eszerint a «tenger alkotása», műve; valószínűleg az aranymosás miatt, amely arra a hiedelemre adott alkalmat, hogy az ara- nyat a föld mélye alatt levő óceán titokzatos vizei állítják elő. — (Hátulsórész.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom