Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Dr. Kiss János: A bölcselettudomány jelentősége

VEGYESEK.

561

Ámde ha valaminek legközelebbi okát és alapját megtaláltuk, ezzel még nem merítettük ki ismeretét, hanem tovább kell mennünk távolabbi okok és alapok megismerésére s minél távolabb jutottunk, annál jobban megismertük a dolgot s egyúttal annál több dolgot megismertünk, mert a távolabbi ok a mellett hogy mélységesebb, egyúttal egyetemesebb is. Ennélfogva legtökéletesebb ismeret az lesz, mely a dolgok legtávolabbi és legutolsó s azért legmélységesebb és legáltalánosabb okait és alapjait is megjelöli.

Erre törekszik a bölcselet, miért is Aristoteles szerint »mindenki azt vallja, hogy az úgynevezett aocpía az első okok és elvek megismerésére törekszik.«1 Ihr ismeret a bölcselkedés eszményképe, jóllehet ezt csak többé-kevésbé megközelítheti, teljesen soha el nem érheti, miértis ezt a királyi tudományt a görögök a bölcs és szerény Pythagoras példájára nem sophiának, azaz bölcsességnek, hanem philosophiának, vagyis a bölcsesség szeretetének nevezték. »Tudni ugyan egy mesterséget sem tudok, mondja Pythagoras Leon fejedelemnek, hanem cfilóaocpog, a bölcsesség kedvelője vagyok ; bölcs ugyanis egyedül az Isten.«2

Aristoteles felfogásában a bölcselet mivoltáról és feladatáról általában osztoznak a régi nagy bölcselők s az újkoriak legnagyobb része. Ismeretes és nagyon kedvelt Cicero meghatározása, mely szerint »a bölcselettudomány az isteni és az emberi dolgok, valamint az ezeket fentartó okok tudása«A Descartes is így fogja fel a bölcseletet, midőn a Principia

experti etenim sciunt quidem quod est, propter quid autem nesciunt ; illi vero, propter quid et causam cognoscunt. 01 {iiv yao ifimiooi tt> orr /jtv iaam, Sióit, 8*oix iaaaiv ' ai Si ro Sióu alxiav yvtüqiCpvtnv.

1 Ti] %' hvojin'Qojxiv^v aocpíny mol rá Ttodra all itt xai rá; aq/úg enoXafißävovai návitg. Metaphys. 1. I. c. 1. a vége felé.

2 így beszélik ezt Plutarchus (De philos. Piacit.), Diogenes Laertius (De vita et dogmatibus dar. philosophorum, Prooemium) és utánuk mások. Ugyanezt olvassuk Plétó Phaedrusában is, hol Sokrates így oktatja Phaedrust : Tó jxev ootpóv, ti 'I>aíSqe, xaleiv tfioiye lityit elveti Soxel, xni &eój fióvaj nqéneiv' rő Se cfi/.óaocfov f] ti rotoörov yiáMov ye óiv aviaj xal ttouot tot xai euueleorí Ob)v i‘/oi.

3 De offic. II. 2.