Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Trikál József: William James bölcselete
WILLIAM JAMES BÖLCSELETÉ. 499 James lélektana. James természettudományos lélektant írt1; bölcseleti magyarázatokat elvileg kiküszöbölt. Ö a bölcselet, főleg a metafizika alatt csupán alanyi értékű szemléleteket, a bölcselő temperamentumán átszűrődő nézeteket értett. Más szerinte a tények világa és más a tények magyarázata. A tények, a hatások többé-kevésbbé tárgyi jellegű, tapasztalati adatok. A magyarázat ellenben a tényeknek szemlélete és értékelése a mi sajátságos összetételű belső világunkon és főleg akaratunkon keresztül. A nyers, a világnézettel meg nem hamisított anyagot az általános és józan emberi ész ragadja meg. Nincs is James- nek más vágya, mint hogy ezeket a nyers adatokat maga előtt lássa úgy, amint azokat minden épérzékű és elfogulatlan lelkű ember észleli és érzékeli. Minden szaktudomány ugyanis csakis ily nyers anyaggal és ily naiv naturalizmussal dolgozik. A természettudományok úgy dolgoznak a külvilággal, mintha az tőlünk teljesen független volna. A mechanika pl. beszél anyagról, amely tömeg és erőt bocsát ki. A fizika minden kritika nélkül parányokkal (atom) és azok távolba hatásával dolgozik. A kémia minden felülvizsgálás nélkül átveszi a fizika eredményeit, a fiziológia pedig a kémiát. A lélektan is, ha pusztán természettudományos alapra kíván helyezkedni, minden utógondolat nélkül elfogadja a természettudománynak eredményeit és azokhoz hozzácsatolja a maga sajátos szemléletét és módszeres eljárását, de szintén csak nyers álla1 James főműve : Principles of Psychology, in two volumes, London, 1900. Ezenkívül írt egy kisebb lélektant is egy kötetben : Psychology, Briefer Course, 1892. Pőfejezetek, amelyek bennünket érdekelnek a nagy kiadásból, I. kötet 1., 7., 8., 9., 10., 14., lö. fejezetei és a II. kötetnek a logikai gondolkodásról, érzelmekről, ösztönről és akaratról szóló részei. Végül nevezetes James zárószava, amelyben a bölcselet és a lélektan egymáshoz való viszonyát tárgyalja. Ügy ezen fejezetben, mint James többi műveinek is ismertetése alkalmával, összefoglalom az egyes fejezetek gondolatmenetét és ép azért külön idézeteket nem alkalmazok.