Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Dr. Babura László: A Logos-tan és sz. János evangéliuma
A LOGOS-TAX ÉS SZENT JÁNOS EVANGÉLIUMA. 425 Ez isteni erők között a legfőbb a Logos, aki főleg két más erőt egyesít magában : a hatalmat és a jóságot. A nevet Heraklittól, illetve a stoikusoktól vette át annál is inkább, mivel a Bölcseség könyvében is olvashatta. De a névhez oly fogalmat alkot meg, mely magába zárja egyrészt mindazt, amit addig erről általában tanítottak, másrészt szentírási okoskodásokból kifolyólag új eszméket vet fel s új színeket ölt magára. Nem csoda, hogy Philónak ez az egybeolvasztó kísérlete sem maradt ment homálytól, zavarosságtól és ellentmondástól. Legzavarosabb ott, ahol a Lógósnak Istenhez való viszonyát tárgyalja. Az ember teremtéséből indul ki. Ha ez ■/.ar elxóva Usov történt, úgy világos, hogy létezik egy elxdiv Usov, mely mintául, előképül szolgált a teremtésben; ez tehát ugyanaz, amit Plato idea túswi’-nak vagy agyl- riLToy-nak mondott. Ez Philonál a Logos, mintegy az Isten árnyéka, ugyanazokkal a határvonalakkal, de nem ugyanazzal a fénytartalommal. Ő Istennek elsőszülött fia (rsw- regoq viog &eov), sőt második isten (óév regog Hsóg). S miután Istennek nincsen neve, mindazokon a helyeken, ahol &eóg említtetik, a Logos értendő, bár a Logos nem maga az Isten, hanem annak csak mintegy leple. A világgal szemben a Logos nemcsak auytTv-xov, mely szerint a világ teremtése végbemegy, hanem a teremtés eszköze (ooyavov) és eszközlője is.1 Ezáltal különbözik — mondja Krebs — az egyiptomi és görög mythologiai Logos — Thot-Hermestől s egy sorba helyezkedik a stoicis- mus értelmes vüágtiizével és a platonismus ideájával. Miként e két bölcseleti rendszerben, úgy Philónál is a Logos oka a világkialakulásnak, de más módon. Mert Philonál a Logos nem immanens világértelem, mint a Stoa Logosa, hiszen a stoikus monismus helyébe a platonikus dualismus lépett ; de nem is egy önmagáért fennálló nagyság, mint a régebbi platonikus bölcseletnek eszmevilága. Philo Logosa inkább a személyes Istennek gondolatvilága, azé a személyes Istené, 1 Heinze i. m. 226. Hittudományi Folyóirat. 1912. 28
