Hittudományi Folyóirat 23. (1912)
Terjed sz. Tamás bölcseletének művelése
166 VEGYESEK. egyesületek alakultak, értekezések jelennek meg s előadások hangzanak el e bölcselet terjesztésére. Ennek az örvendetes mozgalomnak nyilvánuló jele többi közt az is, hogy a jelen évben Aquinói sz. Tamás napján országunk minden táján előadásokat tartottak vagy magáról az angyali Mesterről, vagy a Perennis philosophiáról általában, vagy ennek egyes tételeiről. így, hogy csak néhányra mutassunk rá, az ország fővárosában március 7-ikén délelőtt 11-kor a központi papnövendékek Magyar Egyházirodalmi Iskolája rendezett ülést, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Sz. Tamás és Plátó, felolvasta Hetényi Gyula. 3. Alkalmi költemény, előadta Mentes Mihály. Az előadások a jelenlevők legnagyobb elismerésével találkoztak. Ugyanaz nap délután 5 ló-kor az Aquinói-Szent-Tamás- Társaság tartotta meg évi közgyűlését, melynek leírását a fentebb közölt jegyzőkönyv adja. Majd este 8-kor a Szent-Imre-Körben dr. Kiss János egyetemi tanár tartott előadást a scholasticismusról. Előadásában tájékoztatást nyújtott arról a bölcseleti rendszerről, melynek alapjait és oszlopait Sokratesnek, Piáiénak és főkép Aristotelesnek köszönhetjük s melyet a kereszténység nagy gondolkodói úgy az Ó-, mint a közép- és az újkorban magukénak vallottak s fejleszteni, kiépíteni igyekeztek. Feltüntette Aristoteles bölcseleti jelenségét s ismertette elveit. Megmutatta, mikép használták a középkori scholastikusok Plátót és Aristotelest s mit köszönhet nagy- jaiknak. kivált a Schola fejedelmének, Aquinói sz. Tamásnak a bölcselettudomány. Rámutatott azokra a számos és nagy tévedésekre, melyekkel a Schola tanairól széltében- hosszában, szaktudósok műveiben is, könyvekben, folyóiratokban, előadásokban és napisajtóban találkozunk, melyektől mindenki azonnal megszabadul, mihelyt a scholastikusok műveit vagy a scholasticismust hűen tárgyaló munkákat olvassa. Ez az előadás az egyetem három világi karának és a műegyetemnek számos világi hallgatója, férfi és nő előtt hangzott el, ami igen nagy jelentőségű, mert