Hittudományi Folyóirat 23. (1912)

Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból

142 VEGYESEK. alkormányzó, Philip B. Gordon (Di-bi-shko-gi-zik) indiá- nus klerikus, Rickert Ernő (Ba-sha-na-k wad) amerikai pap, P. Bőle Kornél dominikánus. Első tárgy volt dr. Werdenich Endre augusztineumi igazgató fölolvasása a suppositum mibenlétéről. A mélyen járó fejtegetéshez hozzászólottak dr. Nemes Imre, dr. Zub- riczky Aladár, dr. Kiss János és a fölolvasó. Dr. Nemes Imre kívánatosnak tartotta volna az alany és a lét viszonyának kifejtését, valamint azt is, hogy az állag léte az ú. n. tulajdonságok létével milyen viszonyban áll, mert a tulajdonságok függnek az állagoktól, azonban az állag nem függ a tulajdonságoktól. Dr. Zubriczky Aladár : Bátorkodom bizonyos irányban a figyelmet felhívni. Örültem, hogy a felolvasásban szó esett arról, hogy a hypostasis, persona stb. fogalmaknak kérdése nagyon összefügg a mi hitünknek titkaival. Tény­leg úgy is van. A pogány bölcselet nem különbözteti meg az ovoia-t a VTiooraoig-tói. Aristoteles sem. A hypostasis fogalom kifejtése nagy lavinának tetszik. Fokozatosan haladtak az Istenségtől, ahol a kér. theologia először tette a különbséget, az emberhez, innen az állathoz s a növény­hez s végül fölvetették azt a kérdést, hogy van az élettelen tárgyaknál a suppositum kérdése. Ennek a fogalomnak a fejlődése a legfölségesebből indult lefelé. Szent Tamás­nál tetszett kezdeni, azt hiszem, nagy haszonnal járt volna előbb kezdeni. Kívánom tehát, hogy menjünk vissza Szent Tamás előzményeire. Szent Tamás és a skolasztika damas- cusi Jánostól indult ki, aki nem csinált voltakép egyebet, mint sürítette azt, amit ő előtte keresztény bölcselők és hittudósok állítottak. Vissza kell menni a cappodociai atyákra kb. 370-ig ; tovább nem. A kereszténységben nem különböztetik meg a hypostasist és az ousiát egészen kb. 370-ig. Az egész Arius-elleni küzdelem alatt cserélik e két szót. A zsinatok sem tesznek különbséget; először tesz különbséget az alexandriai zsinat 362 -ben; itt az egyik párt azt mondja, hogy Istenben 3 ousia, a másik azt mondja, hogy három hypostasis van, de a végén megegyeznek s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom