Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Unterreiner József: Modern Krisztus-tanok
286 DE. UNTERREINER JÓZSEF. Legelső következtetése, melyet von, az, hogy Jézus Krisztus merő ember ; ilyennek mutatják be az evangóliu- mok is. Elég az evangéliumokat1 felnyitni, hogy ez az állítás megdőljön. A sinoptikusoknál pl. ilyeneket olvashatunk: »Mon- dóm pedig nektek, hogy a templomnál nagyobb van itt. . . mert az ember fia ura a szombatnak is.« (Mt. 12, 6—8.) — »Akik pedig a hajócskában valának, eljövének és imádák őt, mondván : bizonyára, Isten fia vagy.« (U. o. 14, 33.) — . . . »kérdé tanítványait, mondván : kinek tartják az emberek az ember fiát ? . . . Felelvén Simon Péter, mondá : Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.« (U. o. 16, 13—16.) — »Mert az ember fia eljövendő lesz Atyjának dicsőségében az ő angyalai- val és akkor megfizet kinek-kinek az ő cselekedetei szerint.« (U. o. 16, 27 ; v. ö. Mk. 1, 1 és 11 ; 9, 6 ; Lk. 9, 35.) — »És a papi fejedelem mondá neki : kényszerítlek téged az élő Istenre, hogy mondd meg nekünk, ha te vagy-e Krisztus, az Isten Fia? Feleié neki Jézus: Te mondád.« (U. o. 26, 63-4.) íme néhány hely a sok közül, ahol elég világosan és határozottan Jézus Krisztus istenfiúságáról történik említés. De mondhatná Harnack, hogy itt csak erkölcsi s nem méta- fizikai istenfiúságról van szó. Készségesen megengedjük, ha be tudja bizonyítani. De úgy hisszük, hasztalan erőlködnék. Mert, ha csak erkölcsi értelemben, azaz csak úgy volna Isten fia, mint minden más ember, hogyan mondhatta akkor a főpap az istenfiúságának megváltására (v. ö. Mk. 14, 62), hogy »káromkodik« (Mt. 26, 63—5) ? Vájjon káromkodás számba menne-e, ha csak annyit tulajdonít magának Jézus, mint amennyi minden más izraelitát is megillet ? Harnack maga is mondja, hogy Jézus, különös küldetésének tudatá- bán, minden erejével a mennyei Atya akaratának megisme1 Bebizonyítottnak föltételezzük e helyen a Szentiratok szava- hihetőségét. Ha a tudós (s nem a protestáns) Harnackkal polemizá lünk, ezt egész nyugodtan meg is tehetjük. Mindazonáltal legyen szabad olvasóinkat olyan műre figyelmessé tennünk, ahol e pontra vonatkozólag bővebb fölvilágosítást nyerhetnek. Ez Székely : A Szent- írás apológiája. Nagyvárad 1891, VII. értek. 134—71. 11.
