Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Irodalmi értesítő
IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 833 s az arra vonatkozó tételes szabályok ismertetésével foglal- kozik. Bátran vág bele a szerző mélyebben járó elméleti fejtegetésekbe is s a bonyolultabb kérdésekben sem veszti el fejét. Egyenként és kimerítően szól az exemptio fogalmáról, felosztásáról, megszerzéséről, birtokosairól, köréről, a püs- pök joghatóságáról az exempt szerzetesek fölött és végül az exemptio jogi tartalmáról. Az exemptio megszerzését illetőleg Anglia, Hollandia stb. a Sapienti consilio után is misszió-terület még? Az Officiorum ac munerum-mal kapcsolatban (130, 136, 199. 1.) nem ártott volna a Pascendi és Sacrorum Antistitum pápai iratokat is megemlíteni, amelyek ha nem is jelentenek lényeges újítást a könyvbírálat tekintetében, mégis érintik némileg a püspök joghatóságát a szerzetesek fölött (Sacr. Ant. IV). A 137. lapon rosszul fordítja a szerző az Officiorum ac munerum 42. §-át. Nem természettudományi művekről van ott szó, hanem általában profán tudományokkal foglal- kozó könyvekről. Érthető, hogy az író, mint középiskolai hittanár, különös tekintettel van a magyar törvénynek a középiskolai vallás- oktatásra vonatkozó szabályaira. A teljesség kedvéért nem ártott volna mindamellett a népiskolai hitoktatást szabá- lyozó jogforrásokra, a püspöki karnak a népiskolák számára megállapított tantervére is tekintettel lenni. A 158. lapnak az az állítása, hogy a joghatóságnak csak felszentelt papok lehetnek tulajdonosai, téves. A 165. lapon vitába ereszkedik a szerző azokkal, akik szerint a szerzetesrendek nem törvényeket, hanem csak statútumokat alkothatnak, s valódi törvényalkotási joguk mellett kardoskodik. Igaza van ugyan, de viszont abban téved, mikor azt hiszi, hogy azok a kanonisták mind statutum alatt mandátumot értenek. Legtöbbje igazi törvényerővel bíró jogalkotásra gondol, melynek csak a neve nem törvény. Érdemes munkát végzett mind a három szerző s kívána- tos, hogy az egyházjogi irodalom mezein minél sűrűbben találkozzunk nevükkel. X)R. Sípos Istvák. Hittudományi Folyóirat. 1911. 53
