Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Kmoskó Mihály: Tolsztoj Isten-eszméje
TOLSZTOJ ISTEN-ESZMÉJE. 475 kedv elül s az olvasás szelleme veszi át az uralmat. Ugyan- azzal a lelkesedéssel, amelyikkel előbb az ifjú hős Mitka fejébe csapott, olvassa most Kolcov könyvét, villámló tekin- tettel, összeszorított fogakkal. Nem lát egyebet könyvénél. Épen olyan küzdelembe kerül kiszakítani az olvasásból, mint előbb a küzdelemből. Mindegyik odaül, ahova akar. a padra, az asztalra, az ablakpárkányra, a földre vagy a karosszékbe. A leányok mindig együtt vannak. A rend teljes, nem hallatszik suttogás, nevetgélés. Sokszor olyan nagy a lelkesedés, hogy a tanítás egy óra helyett három óra hosszáig is eltart. Gyakran megtörténik, hogy a gyermekek, mikor a tanító félbeszakítja a tanítást, elkezdenek kiabálni : »Nem, tovább, tovább !« A gyermekek nem kötelesek az iskolába jönni, vagy ottmaradni, épen úgy nem tartoznak figyelni sem. Nézetem szerint — folytatja Tolsztoj — ez a látszólagos rendetlenség szükséges és elkerülhetetlen, bármily különös- nek és kényelmetlennek találja is a tanító. Ez a rendetlenség, helyesebben ez a »szabad rend« csak azért oly rettenetes, mert mi oly viszonyokhoz vagyunk szokva, amilyenek között nevelkedtünk. Az erőszakot úgy ebben, mint más esetekben elsietve alkalmazzuk, mert nem becsüljük az emberi természetet. Azt hisszük, hogy a rendetlenség egyre nő s hogy végét vessük, nem tudunk más eszközt, mint az erőszakot. Pedig csak egy kissé kellene várni s a rendetlen- ség, illetve élénkség eltűnnék s sokkal jobb, tartósabb renddé változnék, mint aminőt mi teremtünk. A tanulók is emberek, jóllehet kisebbek, mint mi, de ugyanolyan szükségleteik vannak s ugyanolyan szabályok szerint gondolkoznak, mint mi. Tanulni akarnak, azért mennek az iskolába s csak- hamar belátják, hogy bizonyos feltételeknek elegét kell tenniök. Csak azoknak a természetes törvényeknek hódol- nak, amelyek az ő természetükből fakadnak, de ha a mi gyors beavatkozásunknak kell magukat alárendelniök, nem hisznek törvényeink, órarendünk és szabályaink igazsá- gában.«1 1 Népművelés 1910. évf. 298. 1.
