Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Pataky Arnold: A túlvilági élet tana az ószövetségi szentiratokban és apokrifekben
A TÜLVILÁGI ÉLET TAXA AZ ÓSZÖVETSÉGI IRATOKBAN STB. 451 itt a földön várta. Ha az ember Isten parancsait megtartja, »hosszú életű lesz a földön«.1 Mózes törvénykönyve minden- féle válogatott földi javakkal biztatja a zsidó népet engedel- mességre Jahve iránt; a történeti és a prófétai iratokban is lépten-nyomon visszatér a gondolat, hogy Izrael népe itt a földön boldog lesz, ha megtartja a parancsokat, és különböző földi veszedelmek érik, 11a Istenéről megfeled- kezik. Jób barátai nem értik, hogy érheti a jámbor embert csapás, hiszen a földi baj és nyomorúság csak a bűnnek büntetése szokott lenni. »Credo videre bona Domini in terra viventium«, — vagyis ezen a földön, mondja a zsoltáros (26, 13.). Az ószövetség régibb részei is tudnak arról, hogy az ember lelke, a שפנ halhatatlan, a test halálával nem vész el. Ábrahám halálát Mózes I. könyve úgy írja le, hogy az ősatya »népéhez gyüjteték« — ez pedig csak a túlvilági életre érthető (25, 8.). Ha ezt talán csak a később élő szerző szavának tartanók, ne feledjük, hogy Gén. 49, 29-ben a haldokló Jákob is így szól : »Én népemhez gyüjtetem«. Dávid is azt mondja, hogy »elmegy Bethsabe meghalt fiához, de ő nem fog többé visszatérni« (Kir. II. 12, 23.). A Királyok 3. könyve tizenkétszer, a 4. könyv pedig tizennégyszer használja e kifejezést : בכשיו םע (תא) ייתובא, — »atyáihoz gyüjteték«, azon királyok halálának jelzésére, kik természetes halállal haltak meg, és pedig úgy a jó, mint a gonosz királyokról. Ügy látszik, a legrégibb korban azt hitték, hogy a lelkek a ^'ti’-ban, az alvilágban valami ám, ékszerű életet élnek. Jákob bánatában, hogy fiát, Józsefet elvesztette, le akar szállni hozzá a bw^’-ba.1 2 Ugyancsak az alvilágba szállást emlegeti akkor, midőn fiai Egyptomba készülve, Benjámint is magukkal viszik,3 és Tóbiás is attól fél, hogy ősz szüleit távolléte az alvilágba 1 Móz. II. 20, 12 ; V. 5, 16. 2 Móz. I. 37, 35. 3 Móz. I. 42, 38 ; 44, 31. 29*
