Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben
20 DR. WIEDERMANN KÁROLY. megismerés tárgyára, választja a tárgyat, ő hozza olyan helyzetbe, hogy világossághoz jusson, anélkül hogy azt önmaga hozná létre ; az akaraterő tartja fönn, élteti a figyel- met abban a szellemi munkában, mely az emberre nézve csakugyan fáradságos. Az akarat működése ezenfelül azon sok akadály eltávolítására is vonatkozik, melyek vagy közve tétlenül vagy közvetve tőle függenek s oly természetűek, hogy képesek az embert hátráltatni, sőt egészen vissza- tartani attól, hogy a hitelreméltósági ítélethez jusson. Ha az őszinte jóakarat nem tartja fogva az értelmet, nem köti le erőkifejtéssel is arra, hogy ezen erkölcsi kötelességekkel járó, az életre kiható kinyilatkoztatást kutassa, komolyan mérle- gelje, akkor könnyen megtörténik, hogy az észt főleg a gyakorlati előítéletek tartják fogva, náluk időzik, útjában megakad. Elegendő-e az akaratnak az ismeret megszerzésére vonat- kozó ezen előkészítő szerepe, jelentősége ahhoz, hogy miatta azután maga az értelmi ismeret is szabadnak legyen mond- ható ? Egyesek, úgy látszik, hajlandók erre igennel felelni. Csakhogy az akaratnak ezen előkészítő szerepét és jelentő- ségét Hermes hívei sem tagadták s mégis ellenük irányulnak a vatikáni zsinatnak a hit szabadságáról hozott határozatai. »Ha az akaratnak, írja Kleutgen,1 az igaznaktartáshoz csak annyiban volna befolyása, amennyiben arra indít, hogy a hit indító okai fölött gondolkozzunk, akkor aki tud, ép úgy szabad volna, mint a hivő valamit igaznak tartani. S épen ezen fölfogások távoltartása végett hangsúlyozzák a theolo- gusok, hogy az akarat befolyása a hitben belső és pozitív.« Igaz, hogy a hitelemzők szerint ez a belső pozitív befolyás abban áll, hogy az értelem assensusa, az értelmi tény tőle van föltételezve, ő hozza létre azt, ő teszi mindenekfölött erőssé, de azt vallják, hogy az akarat előkészítő szerepe nem elegendő. Előzőleg azonban kimutattam, hogy az akaratnak az értelemre gyakorolt ezen belső és pozitív befolyása nem szükséges, sőt nem is lehetséges. 1 Kleutgen, Theo], der Vorzeit, IV. η. 226—227.
