Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben
16 DK. WIEDERMANN KÁROLY. Ha továbbá figyelmünket a hit anyagi oldalára fordít- juk, akkor is tarthatatlannak kell mondanunk a hittény lélektani jellegének kifejtett meghatározását. Mert nem mondható, hogy a hit tárgya mindig homályos a matériáiét, az anj'agi részt tekintve. A hit tárgyi körébe tartoznak ugyanis oly igazságok is, melyeket az ész természetes erejé- vei is képes biztosan megismerni, ilyenek a természetes vallás-erkölcsi igazságok, történeti tények. Lehetséges tudni ·és hinni egy és ugyanazon igazságot, lehet róla tudományos ismeretünk és hitünk. S ha a hit csakugyan úgy magyará- zandó lélektanilag, mint előadtuk, mi lesz ezen hitismeret szabadságával ? Szent Tamásra sokan úgy hivatkoznak, mintha szerinte nem lehetne tudásunk és hitünk egy és ugyanazon dologról. Csakhogy ő a túlvilági víziót, nem pedig a földi ismeretét tartja összeegyeztethetetlennek a hittel. Mert azon kérdésre, utrum inductiva ratio ad ea, quae sunt fidei, minuat meritum fidei, tagadólag felel s a Gergely tekintélyére támaszkodó ellenvetésre : Fides non habet meritum, cui humana ratio praebet experimentum, így felel; Gregorius loquitur in casu illo, quando homo non habet voluntatem credendi ea, quae sunt fidei, nisi propter rationem inductivam. Quando autem homo habet voluntatem credendi ea, quae sunt fidei ex sola auctoritate divina, etiamsi habeat rationem demonstrativam ad aliquid eorum, puta ad hoc quod est Deum esse, non propter hoc tollitur vel diminuitur meritum fidei (2. 2. qu. 1. a. 5. és qu. 2. a. 10.). Hihetők az ész által is megismerhető igazságok, de ez a tény a hit- ténynek, mint akarattól parancsolt értelmi ténynek fölfogá- sával és magyarázatával össze nem fér. Az itt fölmerülő nehézség ugyanis ez : egy olyan ész- ítéletben foglalt ismeret, mely már a hiten kívül tökéletes bizonyossággal végre lett hajtva, úgy hogy az ész önmagától szükségkép rábirtnak és képesnek érezte magát annak végre- hajtására, egy és ugyanazon időben nem hihető. Mert különben az ilyen már lényegileg formált ítéletben nem jutna többé helye az érdemszerző akaratnak, mely a hithez szükséges.
