Hittudományi Folyóirat 22. (1911)
Dr. Wiedermann Károly: Az akarat szerepe az isteni hitben
DR. WIEDERMASS KÁROLY. bán a hitben is van működésük; azok szolgáltatják az értelmi motívumot s megvan a tárgy lá:ása is, az igazság- nak, mint hihető igaziágnak a látása. így teljesülnek az értelmi ismeret általános föltételei a hitben is s így a hit valóban értelmi ismeret, tény. »A hit misztériumai nem mint nyilvánvalóan igazak jelennek meg előttem, de hála a hihetőség indító okainak, mint nyilvánvalóan méltók arra, hogy higyjem őket. A hitelre- méltóság ezen evidenciája az, ami megmagyarázza a hitet, mint értelmi ismeretet, — de mégis azon föltétel alatt, hogy működésüket nem szorítjuk, amint gyakran teszik, csupán csak az előzetes ít:letekre; mert ezekkel ugyan megmagya- rázható a hittény mint ésszerű tett, de nem mint értelmi, mint ismereti tény«.1 Tehát ezen magyarázat szerint is végtére értelmi indító okok állanak az ész előtt s ezek miatt mondható csak a hit értelmi ténynek. Különös csak az, hogy ezen értelmi okok az akarat közbelépése előtt, a tudáshitben determinálnák az értelmet, t. i. akkor, ha az ember nem állapodik meg a hitelreméltóság indító okainál, hanem levonja a következtetést is a tanúskodás évidén- ciájából, — de utána már nem bírnak ily erővel! Ezen állítólagos »hitismereti« ítéletnek végrehajtására, azaz formálójára s a természetes ismeretitélet végrehajtásá- tói való olyan lényeges lélektani különbségére vonatkozólag, amelynek alapján az szabadnak mondható, az első megjegy- zésünk az, hogy a hitmagyarázók egy nagy része (mint azt az első megoldási kísérletnél láttuk) ép azért ragaszko- dott a kinyilatkoztatás tényének inevidenciájához, mert, ha a külső evidencia teljes, tökéletes volna, akkor lehetetlenség volna az igaznaktartást visszautasítani, vagyis ez a külső evidencia kikényszerítő volna, tehát megvolna az ismerőeró önelégsége az ítélet végrehajtásához. S ha a hit tényleg actus intellectus imperatus a volun- taté volna, ha hinni annyi, mint ismerni az akarat párán- csára, akkor az ördögök hitét miért mondják kikén}׳szeri1 Bainvel, La fői et l’acte de fői, Paris, 149. 1. 1 2
