Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Kirvai L. Vazul: Házasságjogi érvénytelenítő akadályok a magyarországi görög katholikus román egyházban
HÁZASSÁGJOGI ÉRVÉNYTELENÍTŐ AKADÁLYOK STB. 779 másik fél sógorai közt »affinitas classis secundae« létezik, nem kell azt hinni, mintha meghatározásunk ezáltal meg volna ingatva. Hiszen igaz, hogy az illető sógorok közt, akik gátolva vannak ezen akadály által, nem volt copula, de megvolt azok közt, akik révén ők sógorok lettek, követ- kezésképen itt is csak a »copula« az alapja az akadálynak, ha nem is közvetlenül, de közvetve. Ennélfogva meghatáro- zásunk egészen megállja helyét. II. E meghatározás szerint pedig a sógorság, mint házasságjogi bontó akadály, feloszlik : a) törvényes és b) tör- vénytelen sógorságra (aff. legit, et illegit.), aszerint, amint a testi közösülés, melyből származik, a házasságban vagy azon kívül történt. A törvénytelen sógorság ismét lehet a) házasság előtti, fi) házasság utáni (aff. matrm. antecedens, consequens), amint házasság előtt vagy után történt a közösülés, melyből származik. A törvényes pedig a már idé- zett tartományi zsinatok szerint föloszlik : a) elsőrendű és ß) másodrendű sógorságra (affinitas classis primae, affinitas classis secundae), sőt a régi jog szerint volt még »affinitas tertiae classis« is. A) Törvényes sógorság. a) Az elsőrendű törvényes sógor- ság érvényesen kötött s elhalt házasságból származik és mint ilyen, bontó akadályt képez a férfi és neje rokonai között, valamint a nő és férje rokonai közt, vagy a tartományi zsinat kánonja szerint: »Affinitas classis primae dirimit matrimonium . . . inter virum et consanguineos mulieris ; et vice versa inter uxorem et consanguineos viri.«1 A fokot illetőleg pedig, t. i. meddig terjed ezen akadály, a »Pidalion« írói szerint eleinte csak III-ad fokig képezett bontó akadályt : ». . . nem veheti el valaki anyósát, anyósá- nak az anyját, anyósának a nagyanyját, sem pedig menyét, unokájának a feleségét, kisunokájának a feleségét«,1 2 mondja az idézett kánongyüjtemény. 1 Cone. prov. II. tit. IV. cap. II. pag. 109. 2 Pid. 485 2 1. : »au oprit a nu lua cineva pe maica femeii sale,