Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Stuckner János: Kísérlet a theismus »tudományos« védelmére
kísérlet a theizmus »tudományos« védelmére. 669 jelenléte kimutatható a szervezeti szövetben. És itt, vallja be szerző, az erkölcsi és érzelmi chemia ezen birodalmában, ahol az elemző élettapasztalattal és történeti tudással bír, ismeri a világot s a jellem különböző típusait, s ahol művé- szét és irodalom, mint az ember szellemének kinyilatkoz- tatói, feladatában segítik, — itt, ezen új összetűzésnél a tudománynyal az apologeta helyzete megfordított ja annak, amiben volt előbb. Akkor a tudomány volt előnyben, most minden az apologeta oldalán van. Tisztázva így az álláspontot, miután előrebocsát egy fejezetet a hitről, mint az élet kauzális tényezőjéről, a psycho- mechanikai activitás szempontjából, áttér Mallock tervbe- vett feladatára s egyenkint elővéve a theismus három alap- tanát, vázolja az ezek igazságában való gyakorlati hitnek főbb fontosságú kihatásait érzelmeinkre, magatartásunkra, kultúránkra. Rajtunk állna most, hogy e fejtegetéseit a dolog súlyá- hoz mért arányban adjuk itt elő ; de miután erről külön cikkelyben már egyszer részletesebben foglalkoztunk (KatJio- likus Szemle. 1907. VIII. IX. fűz.), oda utaljuk a netán érdeklődő olvasót s itt csak a szerző vizsgálatainak főbb körvonalakban való visszaadására szorítkozunk, hogy egye- bekre több helyünk maradjon. 5. S először is az akarati szabadságról. Megszokott érv a szabad akarat mellett az, mely a jutalmazásra s büntetésre alapítja igazát. Ettől szerzőnk, feltűnő hiányát árulva el a mélyebb bepillantásnak, kicsinylőleg eltekint s az emberi érintkezés ama messzibbre ható tetületére fordul ügyeimé- vei, melyen az embereknek egymásról, egymás értékéről s magaviseletéről alkotott ítéleteivel találkoznak. A gyakor- lati életfolyamat ama alacsonyabb terén, mely merőn szocio- lógiai közreműködésben áll, hogy mi az ember, az merőn arra való vonatkozással becsültetik, amit az ember csele- szik ; ugyanezen életfolyamat ama magasabb mezején azon- bán, mely az élet felsőbb színvonalú drámáit foglalja magá- bán, az, amit az ember tesz, értékeltetik mint nyilvánulása annak, ami. »így a becsületesség a közpénzek kezelőjében