Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Sipos István: Az Oeconomica remotio-t szabályozó pápai decretum
VEGYESEK. 609 mát a lelkipásztor iránt, mely legfőbb előfeltétele gyümölcsöző■ tevékenységének. Az egyházhivatalok azonban nem a javadal masokért, hanem a hívek lelki üdvéért vannak. Épen azért arra az esetre, ha a plébános hivataloskodása inkább a hívek kárára, mint javára volna, a salus populi suprema lex esto elve alap- ján gondoskodnia kellett a kánonjognak módokról, hogy az ilyen javadalmas hivatalából elmozdítható legyen. Amint hogy gondoskodott is. Két ilyen módozatot állapít meg. Az egyik a javadalomtól való megfosztás (újabban néha a bűn- tetősből való áthelyezés kisebb javadalomra) kánoni vétség miatt, bűnvádi per útján, a másik a közigazgatási úton való elmozdítás oly esetekben, amikor kánoni perben kimondandó privatióhoz nincs ugyan elég ok, de a javadalmasnak további hivatalban maradása a hívek lelki kárával jár, önként távozni pedig nem akar. Az elsőről bőségesen szólnak a kánonok s a jogtudomány. A közigazgatási elmozdításnak is megvan a jogi alapja. »Si episcopus causam perspexit necessariam, licite poterit de uno loco ad alium transferre personas : ut quae uni loco minus sunt utiles, alibi se valeant utilius exercere« c. 5., X., 3., 19. Ugyanezt tanítja Reiffenstuel is. A dolog termé- szete is megkívánja, hogy legyen joga a püspöknek a plébá- nőst — akarata ellenére is — más plébániára áthelyezni, ha helyzete tarthatatlanná s ezáltal működése lehetetlenné vált. Csak ne legyen az áthelyezésnek büntetés jellege, tehát legalább is egyenlő legyen az új az elhagyott javadalommal. A püspök az egyházmegye legfőbb pásztora. Felelős a lelke- kért Isten és egyház előtt. Kell tehát eszközzel rendelkeznie az elmérgesedett állapotok orvoslására. És mindennek dacára roppant nagy bizonytalanság uralkodott az oeconomica remotiót illetőleg. Sokan tagadták, a püspökök nem igen merték igénybe venni s a plébánosok elmozdíthatatlanságának elve a kelleténél jobban dogmati- zálódott. Igaz ugyan, hogy a római kongregációk praxisa elismerte a püspököknek a remotio oeconomicára vonatkozó jogát (Congr. Épp. et Reg. 1904. május 13-i, a C. Concilii
