Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Végh Kálmán Mátyás: A lelkipásztori állások fejlődése hazánkban és a lelkipásztorok helyes neve

A LELKIPÁSZTORI ÁLLÁSOK FEJLŐDÉSE HAZÁNK- BÁN ÉS A LELKIPÁSZTOROK HELYES NEVE.

özös tulajdonsága a hosszú időn keresztül fejlődött intézményeknek, dolgoknak, hogy mai alakjokban szemléltetvén, egyszerű elemeikre, eredetökre nehéz reábukkanni. Ennek azután természetes következménye az alkotó elemek tartalmának eltorzulása, egymással való felcserélődése, amit a metaphorák, synekdochék, sokszor metonimiák idéznek elé. Nem utolsó jelenség erre épen a nemesség, mely ma jog nélküli ranggá lett, holott hajdan épen ellenkezőleg rang nélküli jogot, helyesebben jogosult- Ságokat jelentett. Ilyen zavar észlelhető a lelkipásztori állások elnevezése, hazánk földén való keletkezése körül is, melynek hatása alatt a lelkész, curatus, plébános, parochus jelentései annyira összezavartattak, hogy ma már három különböző rangot csináltak az eredetileg egy és ugyanazon vagy hasonló hivatalból, sőt a mai nyelvszokás értelmében épen az eredetileg kisebb parochus vált a plébánosnál, a néplelkésznél magasabb rangot jelentővé.

Tudjuk azonban, hogy az anyaszentegyház közjoga, mint ezt egyik értekezésemben kifejtettem, 1 nem ismer különbséget a parokják között ; annál kevésbbé tudja és tanítja egyik javadalmasát pör nélkül elmozdíthatónak, a másikat elmozdíthatatlannak ; sőt egyenesen megtiltja a lelkipásztori javadalmaknak hosszabb időn át történő üre1 Hittudományi Folyóirat 1900. III. füzet.