Hittudományi Folyóirat 21. (1910)

Dr. Unterreiner József: A személyes Isten megismerése és a modernismus

28 DR. UNTERREINER JÓZSEF. részén, hogy túlságosan előtérbe tolták az akarati s érzelmi világot, ott is, ahol ép nem kellett volna. Vallást értettek, holott még csak Isten létének megismeréséről volt szó. A kettőt egynek vették. Pedig az előbbi sokkal többet zár magában, mint az utóbbi ; ez előföltétele amannak. S mert a vallásos ember rendszerint szíve egész melegével csüng Istenén, ők ebből kiindulva Istennek egyszerű megismerésé- hez is az érzelmeket tartották szükségeseknek.1 Az ember csodálkozik, hogyan jöhettek rá e tanra. Mikor pedig az emberek a világ kezdetétől fogva mindenütt az értelmet tartották megismerő tehetségnek. De nemcsak az emberi közfelfogást, hanem a következményeket is ezúttal figyelmen kívül hagyták. És ezen következményeket mint katholikus tudósok aligha írhatnák alá. Melyek ezek ? Ha a vallás érze- lem dolga, olyan lesz, mint maga az érzelem. Már pedig, amint tudjuk, az érzelmeknél változatosabb dolog alig akad az emberben. A vallás ilyen körülmények között szintén változik, esetleg napról-napra, mert érzelmeim szintén így váltakoznak. Szívem hangulat jai fogják tehát vallásom szí- nézetét és jellegét megadni. A vallás eszerint nem lehet semmi absolut dolog. Isten veled hát positiv vallásunk, te nem létezel többé ! Mert tisztán subjectiv, majd balra, majd jobbra hajló viszonyból, objectiv, egyes személyi érzelmektől elvonatkozó igazságok nem származhatnak. Befejezésül még egyet. A modernisták katholikus tudó- sok. Mint ilyeneknek azonban nehéz lesz megegyeztetniök az immanenciáról szóló tanukat katholikns meggyőződésük- kel. Mert midőn azt állították, hogy az immanencia az egye- dűli helyes módszer Isten létének megismeréséhez, szöges ellentétbe kerültek a vatikáni zsinat egy határozatával. »Si quis dixerit, Deum . . . per ea, quae facta sunt, naturali rationis humanae lumine certo cognosci non posse ; A. S.« 2 Ezen anathema alól fel nem menti őket semmiféle kima- gyarázás. Mindenesetre a benső világ is benfoglaltatik az 1 Szerintük ugyanis Isten megismerése nemcsak az értelmi tehetségen alapszik, hanem az egész lelket veszi igénybe. 2 Sess. III. De revelatione C. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom