Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Unterreiner József: A személyes Isten megismerése és a modernismus
A SZEMÉLYES ISTEN MEGISMERÉSE ÉS A MODERNISMUS. 21 van ott a lélek mélyén egy eltörölhetetlen vágy boldogság után, mely szüntelen készt és ösztökél cselekvésre, sőt rend- kívüli küzdelmek elviselésére is. Ne mondja senki, hogy őbenne nincs meg e vágy ; mert rácáfol mindennapi élete. Miért küzdene akkor és miért verejtékeznék annyit, 11a nem azért, hogy e benső hangot elhallgattassa, e vágyát kielé- gítse ? Avagy nem tudja, hogy miért fáradozik és dolgozik ? Akkor ugyan egy niveaun van az oktalan teremtményekkel. Ezt meg senki sem szereti hallani ; hogy ő, a teremtés koro- nája csak ott volna, hol minden más teremtmény. De úgy hisszük, fölösleges itt minden tiltakozás egyesek részéről. Hisz’ a tényt megváltoztatni úgy sem lehet. Tagadni ugyan lehet, de azért csak tény marad. A vágy boldogság után tehát általános. Már Tertullián is mondja : bizony vala- mennyien akarunk boldogok lenni. Igen, ez minden ember- ben megvan. De mi az, ami minden emberben közös ? A tér- mészet. És mert a boldogság után való vágyódás szintén közös, a természetben kell gyökereznie. Ámde a természet meg nem téveszt senkit. Azért is a természetnek e hangja, a vágy boldogság után csalhatatlan jele annak, hogy boldog- ságra vagyunk teremtve. De micsoda e boldogság és hol található meg ? A vágyó tehetségnek tárgya mindig a jó. Amiért is sz. Tamással azt a jót tarthatjuk boldogságunk- nak, mely vágyunkat egészen és teljesen kielégíteni képes. Akad-e ilyen jóság ? Számtalan lény van a világon és minden lény jó. De ez-e azon jóság, mely boldogságunkat alkotja ? Az emberiség évezredes története mutatja, hogy nem. De a mindennapi tapasztalat is ezt juttatja eszünkbe. Menjünk végig az összes teremtett dolgokon és bírjuk bár a lehető legnagyobb s legértékesebb földi javakat ; legyünk bár világhírű tudósok, avagy a félvilág meghódítói és retteg- jenek bár milliók hatalmunktól, fogjuk-e mondhatni, hogy most már boldogok vagyunk ? A sok keserű tapasztalás és csalódás utóvégre is kicsikarja belőlünk a vallomást, hogy a teremtett jóság boldogság után való vágyunkat ki nem elégíti. Viszont kielégítetlen nem maradhat. Hisz akkor az ember szerencsétlenebb volna az állatnál, mely ösztönei
