Hittudományi Folyóirat 21. (1910)
Dr. Prohászka Ottokár: Az intellectualismus túlhajtásai
232 DR. PROHÁSZKA OTTOKÁR. tudáson s tudományos systemákon át az élet valóságába,, mint a vén, rücskös, bütykös fűzfának tavaszi hajtása a napsugárba. II. Az intellectualismus eredeti bűne. Mindenekelőtt állást kell foglalnom az intellectualis- musnak eredeti bűnével szemben. Ez az eredeti bűn az a téves hit, mely túlbecsüli a fogalmak logikai tartalmát 8 több-kevesebb öntudattal azt vallja, hogy a fogalmakban magát a dolog lényegét fogjuk meg. E helytelen értékelés által nem a maga helyére állítja az észt s a tudást s túl fontos szerepet juttat nekik, melytől megbillen az ember erőinek rendszere s a helytelen beállítástól elsorvad s elszegényedik az erőteljes élet. Sokan túlbecsülték az értelmi ismeret objectív tartalmát. Tették ezt elsősorban azok az idealisták, kik Hegellel élükön a fogalom tartalmát magával a szellemmel azonosították s ezeket nem is idealistáknak, hanem ultrarealistáknak kellene hívnunk. De túlbecsüljük az értelmi ismeret tartalmát mi is, mikor hirdetjük, hogy a lényeget ismerjük, hogy a valóságot utolsó okaiban megértjük, hogy értelmi ismeretünk a valósággal az ad aequatio, a kiegyenlítés viszonyában áll s ami van még más, ehhez hasonló, a filozófiába ugyancsak bele nem illő, végzetes túlzás. A helyes fölfogás ettől eltér. Rendületlenül vallja ugyan az értelmi ismeret reális tartalmát, de e tartalom meghatáro- zásában lényegesen eltér. Az értelmi ismeret óbjectivitasa iránt nem lesz kétsége épen azért, mert már kiindulásában is az értelmet nemcsak logikai tartalom hordozójának, hanem — ami természetesen még előbbre való — az élet szellemi szervének, orgánumának nézi. Az értelmi életet magát magas létfoknak, magasan álló erősystemának szemléli, mely gyökereit belemélyeszti a valóságba ; ezek a gyökerek a szervek, tehetségek, a lélek, az élet erői, melyek mind arra szolgálnak, hogy egy nagy reális világba kapcsoljanak bele s kiváltsák az élet sajátos reactióit. Mi az értelemben is ennek
