Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Irodalmi értesítő
IRODALMI ÉRTESÍTŐ. 737 Platz Bonifác adott neki kifejezést legutóbbi felolvasásában a Sz-István-Társulat tud. és Írod. osztályában. Dudek könyvének ez utolsó fejezete megismerteti velünk a lehetőségről tárgyalók nézetét e kérdésről, így Was- mannét, Baumét, Reinkeét, Prohászkáét, utalással az ez ez utóbbinak »Föld és ég« c. munkájában ismertetett Snell- és Hamann-féle nézetekre. Szerzőnk tartózkodva nyilatkozik a kérdésről, mert »bár a dogma szempontjából a hipotézis elfogadható volna, nem lehet tagadni, hogy ellenkezik az embernek lélek és test szerint való közvetlen teremtését hirdető iskolai tani- tásunkkal s az ezen alapuló keresztény közérzülettel . . .« De figyelmeztet más keresztény tanra is, mellyel a lehető- séget össze fog kelleni majd egyeztetni, mint : az emberi nemnek csupán egy emberpártól való származása, az eredeti bűn és a megváltás közössége ; továbbá az lesz a nehézség, hogy csak egy ember teremtéséről van kezdetben szó. S ezek- tői eltekintve is, a lélektan s maga a zoologia is gördít aka- dályokat az útba. Hát jó, kifejlődött már az emberi lélek befogadására alkalmas test : vájjon hogyan lehetett emberi célra, emberi életre berendezve, ha előbb nem szellemi, hanem állati lélek informálta«. A Wasmann-féle »fejlődésben levő ember« nem ad megnyugtató felvilágosítást. Azért maga Baum szerint is a theologusoknak nem kell eltérniök a szentirási szöveg betű szerinti értelmezésétől s könnyel- müség volna feladni a régi álláspontot. A tudomány eddigi állása szerint az ember »ősök nélkül« jelent meg a földön. Ezekben ismertettük Dudek művét. Ügyes csoportosí- tással, éles dialektikával, alkalmas források szakszerű fel- használásával megírt mű, melyből a beavatott is tanulhat, de amelyben különösen a két világnézet közt ingadozó lelkek biztos útmutatást találhatnak s erős indítékot lelhetnek a jobb meggyőződés iránti elhatározásra. Meg kell jegyeznem először, hogy az okság-elvnek ez az alakja : minden okozatnak kell megfelelő okának lennie, tautológia (71. 1.) ; másodszor, hogy az ilyen szót, mint »elfekvő«, (97., 98. 1.) kerülni kell. Budapest. Dr. Stukner János. Hittudományi Folyóirat. 1909. 48
