Hittudományi Folyóirat 20. (1909)
Az Aquinói-Szent-Tamás-Társaságból
VEGYESEK. 723 arisztokráciáról, valami állami tisztviselői arisztokráciáról is kell beszélnünk. Mindez fokozottabb mértékben lesz meg a kollektivizmusnál. Sőt az a bizonyos hivatalnok-tipus, amely elvégre bizonyos erkölcsi tulajdonságok elcsenevésze- sedésével állhat csak elő, a kollektivizmus mellett hatványo- zottan fog kifejlődni. Dr. TriJcál József a következőket hangoztatja : Hallót- tünk érveket a kollektivizmus mellett és a kollektivizmus ellen. Felszólalásom alkalmából engem az elméletek nem érdekelnek, hanem arra vetek ügyet, lehet-e a gyakorlati életben a kollektív felfogás nyomait, hatását, eredményeit látnunk ? Igen ! Francziaországban Jauresnak volt a poli- tikai fölfogása, hogy állami segély mellett nagy gyárak és vállalatok köz vetetlenül a munkások kezére menjenek át s a jövedelmet ők is élvezzék. Ez nem a nagy vagyon meg- semmisítésére tör, hanem a haszon kisajátítására ! Politikai iránya a békés* megoldást kereste. Néhány vállalat csakugyan a munkások kezére került, sajnos azonban, bebizonyosodott, hogy a munkásság részint műveletlen, részint erkölcsileg romlott. E két hibának tulaj- donítható, hogy a dolog alól felszabadulni és úri sorba jutni akartak. Beteget jelentettek s nemcsak a jövedelmet, hanem a betegsegélyző alapot is tönkretették. Nem csoda, ha a többi nagy vállalattal ily gondolkodás és lelkűiét mellett a versenyt kiállani nem tudták. S e látszólagos kudarc dacára is a kollektív felfogás nem veszített varázserejéből, sőt növekedett. Rájöttek, hogy a kollektivismus légkörébe, eszméjébe is be kell nevelni az embereket. Bizonnyal van tudomása a Μ. T. T.-nak arról, hogy Franciaország jelenlegi mérsékelt szocialista irányú miniszterelnöke, Briand kormányzati munkatervébe (pro- gramm) a gyáraknak fokozatos kollektív megvásárlását és kezelését is felvette. Szerény nézetem szerint ez nem oly erő- szakos intézkedés és haladás, mint a vagyonos osztálynak folytonos zaklatása a legkülönfélébb adókkal, kezdve a progresszív adótól az ablak-, a zongora- és az ékszeradókig. A felolvasó szeretetre hivatkozik. A szeretet szép, de 47*