Hittudományi Folyóirat 20. (1909)

Dr. Pataky Arnold: A zsoltárköltészet lélektana

4

DR. PATAKY ARNOLD.

szellemi szerepet tulajdonított a veséknek is, a vese symbo- luma a lelkiismeretnek : »Áldom az Urat, ki értelmet adott nekem ; még éjjel is erre intenek engem veséim«.1

A modern psychologia jól tudja, hogy az értelemnek székhelye az agy velő, ez az a bámulatos eszköz, amelynek segítségével működik a lélek. Sőt mint az idegrendszer középpontjában, az agy velőben keletkeznek az érzetek is. Minden érző ideg ott fut össze, és ott közli benyomásait a lélekkel. Mindamellett az újkor lélektana csak annál jobban kidomborította a szív szerepének fontosságát a szellemi világban. A szív működése táplálja az agyat is a tiszta vérrel, mely föltétlenül szükséges a gondolkodás rendes menetéhez ; a szívműködés hiánya végzetes következmények- kel van az agyra, s ez úton a lélek összes funkcióira is. Nem ütközhetünk tehát meg azon, sőt igen természetesnek kell találnunk, hogy a Szentírás — mely különben sem lélektant, hanem vallás-erkölcsi igazságokat ád elő — a népies gondolatot átvette és különböző formáiban fölhasz- nálta.

Ma már a közbeszédben nem szólunk »a szív gondo- latairól«, de annál inkább emlegetjük »szivünk érzelmeit«. És ez a gondolat is rendkívül gyakori a zsoltárokban. A szív az örömnek,1 2 de egyszersmind a fájdalomnak székhelye.3 A fájdalomtól a szív kiaszik,4 »mint a megolvadt viasz, olyan lesz a test belsejében«,5 megzavarodik,6 sőt »el is hagyja az embert«.7 A bűnös szíve üres,8 megalszik mint a tej,9 olyan érzéketlenné lesz, mint a kövérség;10 a gono1 15, 7 ; 72, 21.

2 4, 7.

3 12, 2 ; 106, 12.

4 101, 5.

5 21, 15.

6 37, 11 ; 54, 5 : 108, 22 ; 142, 4.

7 37, 13.

8 5, 10.

9 118, 70.

10 16, 10.